Ötvenmillió nyomában

2007.10.11. 23:30
Címkék
Várhatóan két héten belül ül össze az FC Fehérvár tulajdonosi taggyűlése. Addig biztosan nem kapnak fizetést a játékosok. Egyes számítások alapján június közepe óta ötvenmillió forint ki nem fizetett bérköltséget halmozott fel a klub, amellyel a játékosoknak, az edzőknek, valamint a többi alkalmazottnak tartozik.

Szauerwein Tivadar továbbra sem fizet.

Az FC Fehérvár többségi tulajdonosa (már ha az, hiszen noha nyolcvanszázalékos üzletrészét cégbírósági bejegyzés igazolja, ezt a kistulajdonosok továbbra is kétségbe vonják…) állítja, nem azért fektetett be a labdarúgócsapatot üzemeltető kft.-be, hogy a kirobbant financiális botrány egyik főszereplője legyen, ám az őt ért támadások miatt nem hajlandó egyetlen árva petákot sem adni. Így viszont marad a patthelyzet Székesfehérváron: a játékosok hónapok óta nem kapják meg a reklámszerződésük szerint nekik járó összeget, csupán a minimálbért utalja át – azt viszont határidőre – számlájukra a klub. Éppen ezért a játékosok nem jelenthetik fel az FC Fehérvárt, s nem is fenyegetőzhetnek azzal, hogy nem lépnek pályára. Dvéri Zsolték mindössze a vezetők jóindulatában bízhatnak, illetve abban, hogy a tulajdonosok kibékülnek, s végre lesz, aki kifizesse elmaradt járandóságukat.

A Nemzeti Sport információja szerint 20.5 millió forintból minden játékos, edző és klubalkalmazott egyhavi bérét ki lehetne fizetni. Természetesen ennek az összegnek jelentős részét képezik az úgynevezett reklámszerződésekben megállapított bérek. Egyes számítások szerint június óta a 20.5 millió helyett alapjuttatásként kevesebb mint hárommillió forintot fizet havonta az FC Fehérvár, így – ez hangsúlyozottan becsült érték – mintegy 50 millió forintra rúghat a játékosok, a szakmai stáb, valamint a többi alkalmazott számára ki nem fizetett bérek összege.

Legfrissebb hírek

US Open: Stollárék párosban kiestek, Szabalenka egyesben tovább menetel

Tenisz
1 perce

Osváth Attila: Úgy örültek, mintha nyertek volna

Labdarúgó NB I
14 perce

Borbély Balázs: Nem állt mellénk a szerencse, többet tettünk a győzelemért

Labdarúgó NB I
17 perce

Szélesi Zoltán: Reálisan ez volt benne a mérkőzésben

Labdarúgó NB I
28 perce

NB III: az Újpest hatot rúgott a Szegednek, a Cigánd ötöt vágott Nyíregyházán

Labdarúgó NB II
36 perce

Az első félidőben nem született gól Győrben – ETO–Honvéd az NB I-ben

Labdarúgó NB I
37 perce

Női röplabda Eb: megvédte címét a török válogatott

Röplabda
43 perce

Összecsap a Fradi két El-ellenfele: Juventus–Milan 0–0

Olasz labdarúgás
45 perce