Már készülnek

Fábiánné Rozsnyói Katalin nem árul zsákbamacskát. Már a hétfői eligazításon jelezte lányainak, a következő néhány hónap más, fontosabb, keményebb, harcosabb lesz minden eddiginél. A pekingi olimpia közeledte természetesen a trénert is „megihlette”: a téli időszakra rendkívül kemény edzésprogramot dolgozott ki. „Nem lesz könnyű, de azt szeretném elérni, hogy márciusra vízéhségük legyen a lányoknak. Mindennél jobban akarjanak kajakozni” – magyarázta.

Nem kellett sokat várni az első izomlázra sem. A lányok ugyanis egy hónapnyi „csend” után ugrottak fejest a munkába, és már az első napi kondi megtette hatását.

Kovács Katalin ennek ellenére mosolygósan emelgette a súlyokat a feje fölé.

„Vicces, ha azt mondom, hogy már vártam ezeket a napokat? – kérdez vissza, és ezt nem strébersége mondatja vele. – Nekem az edzésektől kerek az életem. Ebben az egy hónapban valahogy elfolytak a napok, nem igazán volt rendszer az életemben. A sport segít ebben, és úgy látom, sokkal jobban be tudom osztani az időmet, mint a pihenő alatt.”

Az sem mellékes, hogy szabadsága utolsó hetében két kisgyerekre vigyázott párjával, Hoffmann Ervinnel.

„Az utolsó hetet Németországban, a nővéreméknél töltöttük – emlékezik vissza. – Napközben, míg ők dolgoztak, mi vigyáztunk a gyerekekre, akik amennyire aranyosak és édesek voltak, olyannyira kifárasztottak bennünket. Alig vártuk a délutáni alvásidejüket, mert akkor mi is levegőhöz juthattunk. Szóval nekem ez a konditermezés igazi felüdülést jelent.”

Persze Kovács is tudja, hogy ezek csak a ráhangolódás pillanatai, hamarosan nyakig ül majd a munkában: két hét Római-part után irány Tata, ahol kondizás, futás, úszás, azaz hosszú, monoton napok várnak rá.

Ahogy a többiekre is. A jövőképet tökéletesen illusztrálja Benedek Dalma morcos tekintete.

„Nem vagyok rosszkedvű, csak nagyon fáj” – magyarázkodik, majd a fájdalomról Fazekas Krisztinának és Keresztesi Alexandrának szinte egyszerre ugrik be a duisburgi világbajnokság négyes döntője ezer méteren. „Az volt csak az igazi, égető fájdalom” – állítják, és jókorát nevetnek.

A csapategység láthatóan töretlen. Reméljük, az olimpiai helyekért zajló küzdelmek sem változtatnak ezen az idilli állapoton. Igaz, a lányok már hozzászoktak, hogy nincsenek bérelt helyek.

„Az a legfontosabb, hogy egyesben jól menjünk – mondja rutinosan Kovács. – Mindennek ez az alapja, a többi pedig majd megoldódik magától…”