Magyar küzdött a magyarral

M. Cs.M. Cs.
2007.09.30. 00:32
Címkék

Ritkán fordul elő, hogy két ide gen országban kosárlabdázó magyar játékos egymás ellen játszik felkészülési mérkőzést, merthogy kevés a külföldön kosárlabdázó magyar játékos. Csütörtök éjjel mégis egymás ellen küzdött két légiósunk, akik ráadásul ugyanazon a poszton is szerepelnek. Las Palmasban a Dávid Kornéllal a kezdő ötösében pályára lépő Gran Canária Grupo Dunas 83–69-re legyőzte az egy hónapja külföldre igazoló Horváth Zoltánt első csereként hadba küldő PAOK Szalonikit. Mindkét magyar hét pontot dobott.

„Nem beszéltünk össze, nem azért szereztünk ugyanannyi pontot – mondta Dávid Kornél. – A meccs előtt és a lefújás után is váltottunk néhány szót, Zoli elmondta, szoknia kell a légióséletet. Nálunk már kialakult a végleges keret. Szerződtetett a klub még egy centert, Chris Massie-t, aki egyelőre keresi önmagát, de úgy néz ki, húzóemberré válhat. Nem válik a hátrányunkra, hogy a tavalyi keret együtt maradt.”

A Gran Canária a jövő hét végén már a spanyol bajnoki rajton lép pályára a Sevilla ellen. A görög bajnokság csak október végén indul, Horváth Zoltánnak tehát elegendő alkalma lesz arra, hogy összeszokjon csapattársaival, és hozzáedződjön a légiósélethez. „Nagyon nehéz dolga van Zolinak, már az is óriási előrelépés, hogy edzője első számú cserejátékosként számít rá. Ugyanis amíg az amerikai légiósokat általában körüludvarolják az európai elitligákban, a más országokból érkezőknek minden pillanatban igazolniuk kell, hogy megérik a pénzüket” – mondta Vinkó László, Horváth Zoltán menedzsere.

Legfrissebb hírek

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
1 perce

Az MLSZ kizárta a Dunaújváros FC-t a labdarúgó NB III-ból

Labdarúgó NB II
1 perce

Képek: így mondta ki a boldogító igent Cristiano Ronaldo

Minden más foci
13 perce

Cadu: A tengerparti esküvő után jöjjön az európai kupaősz!

Európa-liga
52 perce

Ferran Torres nem edz a Barcával; kérője akadt Roberto Martíneznek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Supermoto-vb: új kategóriával bővül a visontai versenyhétvége

Egyéb autó-motor
1 órája

Kosár: legyőzték a dánokat az U16-os fiúk a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

MotoGP: Rio de Janeiróban rendezik meg jövőre a szezon előtti bemutatót

Egyéb autó-motor
1 órája