Nyári mondat: „Jó végre olyan csapatban játszani, amely valóban fel akar jutni, s nem csak mondja.”
Király Gábor nyitott így, amikor a Crystal Palace után a Burnley kapusa lett. Az értékelés pontosnak tűnik: a Burnley három ponttal és sok hellyel a Palace előtt jár – ráadásul egy mérkőzéssel kevesebbet játszott. Most viszont a Burnley–Crystal Palace bajnoki volt esedékes, és Király Gábor már az ötödik percben gólt kapott. A házigazda azonban egyenlített, és a hajrában három helyzete is volt ahhoz, hogy nyerjen. De nem győzött, iksz lett a vége, mert nemcsak a magyar kapus, hanem hajdani cseréje, Julian Speroni is jól védett.
„Egy egy lett a meccs, de a végén nyerhettünk volna – mondta Király Gábor. – Jól igazoltunk, masszív csapatunk van, így megvalósult, amit a szezon előtt mondtam. Nemcsak ívelgetünk, hanem valódi támadófutballt játszunk, nagy tempóban, bár a helyzetkihasználással néha még akadnak gondok. Mint most is, bár Julian Speroni tényleg jól védett, magabiztosan húzta le a beadásokat. Két gól pontrúgások után esett, egyikünk sem tehetett róluk. Először játszottam riválisként a Palace ellen, de nagyon jólesett, hogy volt szurkolóim ismét megtapsoltak – felállva.”
A kifejezetten jókedvű Király Gábor hangulatát tesztelhette volna a „Mi újság a válogatottal?” kérdés, ám a kapus hangja nem változott. „A döntés a kapitány joga, a játékos feladata meg az: úgy teljesítsen, hogy ismét behívják – tette hozzá Király Gábor. – Én a hetvenedik meghívómnak is ugyanúgy örültem, mint az elsőnek. A válogatottság nem járandóság, hanem ajándék. Fülöp Mártonnal hetente beszélünk, a nemzeti csapat mérkőzései után is hívom, amelyeket egyébként ugyanúgy szurkolunk végig otthon, mint bármely magyar drukker. Csak nem sörrel, hanem üdítővel. A kézilabda-válogatott meccsein sem egyes emberekért, hanem a csapatért szorítunk. A tévé előtt ülve pedig minden olyan egyszerűnek tűnik – van jó oldala is annak, hogy kívülről látom a meccseket.”
