Magyarok Londonban

F. Z.F. Z.
2007.09.25. 23:38
Címkék

Izgalmas, de kéjutazásnak nem nevezhető kirándulás vár a Plymouth Argyle csapatára, amely az angol Ligakupa 3. fordulójában neves élvonalbeli ellenfélhez, a West Ham Unitedhez látogat. A másodosztályban egyelőre szerényen teljesítő gárda – hét forduló után kilenc ponttal csak a 13. helyen áll a csapat – az 1904-ben épült, 35 ezres Upton Parkban vendégszerepel. Buzsáky Ákos, a zöldfehérek együttesének magyar válogatott irányítója izgalommal telve várja a londoni mérkőzést.

„Nem mindennap játszhatunk ilyen stadionban ilyen neves ellenféllel, az kétségtelen, de ez csak pozitív hatással van ránk, mindenki feldobódott hangulatban várja a csatát – mondta Buzsáky Ákos, akit a Londonba repülőgéppel utazó csapat délutáni edzése előtt értünk utol. – Igazi, vérbeli kupameccset fogunk játszani, nincs újrajátszás, valakinek tovább kell jutnia. Délután tréningezünk és videózunk, megnézzük a West Ham egyik találkozóját, utána irány London.”

Az előzetes hírek szerint az irányító középpályás mellett a klub másik két magyarja, a 28. születésnapját a mérkőzés előtti napon ünneplő Halmosi Péter és Tímár Krisztián is tagja lesz az utazó keretnek.

„Bizakodóak vagyunk, mert ugyan picit beragadtunk a rajtnál, és a hét végi bajnokin is kikaptunk három kettőre a Stoke otthonában, ám játékunk meccsről meccsre javul, s ha az egyéni védekezési hibákat kijavítjuk, továbbjuthatunk – beszélt a párharc esélyeiről a Plymouth 25 éves középpályása. – Sajnos az utóbbi időben sok elkerülhető gólt kaptunk, ezért is szórtunk el a vártnál több pontot. Igazából most nincs vesztenivalónk, ha továbbjutunk, az bravúr, ha kiesünk, az pedig papírforma. Mindenesetre gyakoroltuk a büntetőket, ha netán a hosszabbítás után tizenegyesekre maradna a döntés. Az biztos, hogy én és Halmosi Peti is rúgunk, ha úgy alakul.”

Legfrissebb hírek

Fiatal divattervezők értelmezték újra a jégkorongozók viseletét

Jégkorong
15 perce

Guineai középpályást szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
27 perce

„Utat engedek a fiataloknak” – Antonio Rüdiger visszavonult a válogatottól

Német labdarúgás
34 perce

(T)örök emlék: dokumentumfilm a vb-kijutás történetéről

Kosárlabda
38 perce

Vanczák Vilmos a búcsúzó Lionel Messiről: Valahol jó érzés, hogy én is részese vagyok a válogatottbeli karrierjének

Minden más foci
41 perce

Röplabda MK: a férfiaknál biztosan lesz a négy között nem élvonalbeli csapat

Röplabda
46 perce

Két magyar bronzérem a varsói birkózóversenyen

Birkózás
47 perce

Edzőt váltott Molnár Ádin csapata

Minden más foci
1 órája