Alakul a válogatott

CH. G. A.CH. G. A.
2007.09.25. 23:38
Címkék

Kedden a Magyar Ökölvívó szakszövetség elnökségi ülésén idősb Balzsay Károly szövetségi kapitány a testület elé terjeszti javaslatát az október 23-án kezdődő chicagói felnőtt-világbajnokságra kiutazó csapatra. A tervek szerint teljes, tizenegy tagú kontingens vesz részt az eredetileg Moszkvának szánt, de végül – anyagi okok miatt – az amerikai nagyvárosnak adott eseményen.

Hét kategóriában már korábban eldőlt, kik képviselik színeinket, a maradék négyben viszont a minapi ostravai nemzetközi torna fejleményei hozták közelebb a megoldást. Tudniillik az 54, 57, 75 és plusz 91 kilós kategóriákban válogatónak számított a csehországi viadal.

„Az 54 kilós súlycsoportban Oltványi Dávid, a PVSK korábban már világversenyen is figyelembe vett kitűnősége az első helyen végzett, a döntőben azt a Fülöp-szigeteki versenyzőt győzte le, aki az elődöntőben Kalucza Norbertet verte meg. Ez viszonylag egyszerű képlet, Oltványi sanszai a csapatba kerülésre ezzel nagyban megnövekedtek” – kommentált a szövetségi kapitány.

Egy súlycsoporttal feljebb a kőszegi Hódosi Zsolt a harmadik helyen végzett, ezzel lépéselőnybe került a korábban búcsúzó Ráth Miklóssal (Vasas) szemben, míg 75 kilóban az ugyancsak kőszegi Szili István jutott bronzéremig, megelőzve a Vasas versenyzőjét, Nagy Andrást.

„Szupernehézsúlyban Bouquet Bence bejutott a döntőbe, ott egy remek orosztól kapott ki, míg az évek óta világ- és Európa-bajnoki szereplő nyíregyházi Kurtucz Csaba korábban kiesett. A Vasas fiataljának teljesítménye kellemes meglepetés, ő alig két éve bokszol, pénteken a tatai edzőtáborban még vívnak egy válogatót Kurtuczcal, majd jövő héten még egyszer, mert nehéz a döntés. Ha egy-egy lesz az eredmény, lehet, hogy pénzfeldobással döntünk, habár kedden mindenképpen vébécsapatot kell hirdetnem” – ecsetelte Balzsay a válogatás – olykor kellemes – gondjait.

Legfrissebb hírek

Sellyei Csanád: Elpusztíthatatlan vagyok

Kajak-kenu
6 perce

Férfi kézi NB I: fiatal, mégis tapasztalt jobbátlövővel erősít a Győr

Kézilabda
7 perce

PSK: nem talált fogást a Genken a Puskás Akadémia

Minden más foci
32 perce

Az IIHF elnöke aggódik a 2030-as olimpiai hokitorna miatt

Téli sportok
52 perce

NB III: a 41 éves támadó volt a nyerőember, fordított a Puskás Akadémia II

Labdarúgó NB II
53 perce

Pogacar a második szakaszt is megnyerte a romandiai körversenyen

Kerékpár
57 perce

Férfi kézilabda BL: Veszprém–Füchse Berlin negyeddöntő

Kézilabda
57 perce

Orth Györgyre emlékeztek egykori iskolájában

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik