Már minden az angolokon múlik (2.)

2007.09.24. 23:33
Címkék

volna látni, hogyan működik az egyesület, hány csapat van az utánpótlásban, hány gyerek játszik zöld-fehér színekben, az elmúlt tíz évben kik kerültek fel a felnőttcsapatba, és az első csapat milyen szerkezetben játszik a mérkőzéseken.

Vallja be őszintén, hallott már korábban is a Ferencvárosról?

Természetesen, nem kell bemutatni a klubot. Akár hiszi, akár nem, a magyar labdarúgás, sőt a Ferencváros neve még ma is jól cseng Angliában. Az emberek tisztában vannak vele, hogy néhány évtizede még önök tanítottak minket a futball szépségeire, és annak ellenére is ismertem a klubot, hogy Puskás Ferenc nem itt futballozott Magyarországon.

Említette, hogy szakmai kérdésekben önök döntenek. Mikor teszik meg a jelentésüket Kevin McCabenek?

Ez lesz a következő lépés. Ne kérdezze, pontosan mikor, de annyit elárulhatok, hogy hamarosan. Abban viszont már most biztos vagyok, hogy azt mindenképpen tartalmazza a jelentésünk: a Ferencvárosnak sürgősen anyagi segítségre van szüksége. Ez a mostani „felderítő missziónk” már csak ezért is megérte. A legfőbb célunk, hogy a Ferencvárost visszavezessük az őt megillető helyre.

Tudom, most még korai erről beszélni, de mit gondol, pozitív lesz a jelentésük?

Tudjuk, mit akarunk. Úgy szeretnénk csinálni, hogy a megállapodással a Sheffield United és a Ferencváros is jól járjon, azaz többek között az is célunk, hogy a fiatal magyar tehetségeket itt kineveljük, és amikor készen állnak az angol labdarúgás megkívánta magasabb szintre, eladjuk őket. Egyébként pedig a kérdésre válaszolva én mindig a pozitívumokat nézem, a negatívumok sosem érdekeltek annyira.

A Ferencvárosnak viszont most nem a játékoseladás jelenti a legnagyobb problémát, hanem hogy olyan labdarúgókra lenne szüksége, akik feljuttatják a csapatot az élvonalba. Új fiúk érkezése is várható?

Miért ne? Persze csak akkor, ha Kevin McCabe úgy dönt, befektet a Ferencvárosba.

Végül árulja el: ön szerint az angol másodosztályban ugyancsak bukdácsoló Sheffield United vagy a Ferencváros jut fel hamarabb az élvonalba?

Az angol futballban sokkal nehezebb érvényesülni, de ettől függetlenül is maradjunk annyiban, hogy a két csapatnak egyforma esélye van erre.

Legfrissebb hírek

US Open: hosszú hajjal, fejpántban, sima győzelemmel tért vissza Carlos Alcaraz a GS-tornákra

Tenisz
11 perce

A Lamin Colley-gól: nem kell szemüveg a bírónak

Labdarúgó NB I
1 órája

„Ha ketchupot kérsz a pizzádhoz, Olaszországban rendőrt hívnak” – exkluzív interjú Marco Rossival

Magyar válogatott
1 órája

Reformígéret női kajakban, égi segítség kenuban

Kajak-kenu
1 órája

Vancsa Zalán: Megmutatom, mennyit fejlődtem

Légiósok
1 órája

Ez így rendben! – N. Pál József publicisztikája

Úszás
8 órája

Lehoczki Bendegúz tehet Mindenről! – Zombori András jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

Keddi sportműsor: pályán az ETO KC és a Pick-Szeged; három magyar játszik a US Openen

Minden más foci
9 órája