Már minden az angolokon múlik (1.)

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
2007.09.24. 23:33
Címkék
Az angol befektető, Kevin McCabe két szakembert küldött a Ferencvároshoz, hogy két nap alatt szakmailag mérjék fel, érdemes-e befektetni a magyar klubba. Terry Robinson, a Sheffield United klubigazgatója és Ron Reid utánpótlás-igazgató hétfőn a tárgyalóasztalnál kezdte a napot, majd a délutáni sajtótájékoztatón elárulták: legfőbb céljuk, hogy a Ferencvárost visszavezessék oda, ahol a valódi helye van.

A Ferencváros Üllői úti székházának portáshölgyei nem egy jól szituált, öltönyös úriembert láttak már nagy csinnadratta közepette bevonulni a Ferencváros klubépületébe, a zöld-fehér egyesület most mégis története legnyomorúságosabb időszakát éli. Hányan, de hányan ígérték, hogy ők majd kivezetik a klubot a szegénységből, hoznak pénzt és csillogást, a vége pedig mindig ugyanaz lett: se pénz, se befektető.

A Ferencváros portáshölgyei mostanra megtanulták: majd csak akkor hisznek az új tulajdonosoknak, ha ország-világ előtt aláírták a szerződéseket. De ez a hétfői nap talán még az ő számukra is más volt – már csak azért is, mert a „jó reggelt” helyett ezúttal hangos „good morninggal” köszöntötték őket –, ezen a napfényes délelőttön ugyanis a Sheffield United két szakembere, Terry Robinson és Ron Reid lépett be a székházba. A klubigazgató és az utánpótlás-igazgató az angol befektető-jelölt, Kevin McCabe megbízásából két napot tölt el a Ferencvárosnál, hogy felmérjék, milyen állapotban van a magyar klub.

Délután fél háromra mindenesetre színültig megtelt az Üllői úti székház különterme, a meghirdetett sajtótájékoztatón a Ferencváros vezetői mellett Terry Robinson és Ron Reid is szívesen válaszolgatott a kérdésekre.

Reggel a székházba érve első útjuk a Ferencváros első emeleti múzeumába vezetett. Mit gondol, elférne néhány trófea még a polcokon?

Szép kis gyűjteménye van már így is a Ferencvárosnak, körbesétálva megnézegettem a kupákat és a régi fényképeket – mondta a Sheffield United klubigazgatója, Terry Robinson. – Nagy múltú klub a Ferencváros, de biztos vagyok benne, ha arról lesz szó, a klub vezetői örömmel szorítanak még helyet az újabb trófeáknak.

Ha önökön múlik, lesz erről szó?

Nézze, mi most Kevin McCabe megbízásából azért érkeztünk Magyarországra, hogy felmérjük, milyen körülmények vannak a Ferencvárosnál. A délelőtt folyamán leültünk a klub vezetőivel, akik készségesen meséltek az együttes közelmúltjáról, és az általunk kért adatokat is a rendelkezésünkre bocsátották. A jövőről nem mi döntünk, csak javaslatot teszünk Kevin McCabe-nek, szakmailag megéri-e pénzt fektetni a Ferencvárosba vagy sem.

Pontosan milyen adatokra voltak kíváncsiak?

Semmi különösre ne gondoljon, a klub tartozásállományával már tisztában voltunk, és mint mondtam, mi sokkal inkább a szakmai oldalra voltunk kíváncsiak. Többek között azt szerettük


folytatás...
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: két meccs az NB I-ben; magyarok döntőznek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
4 órája

Bognár István: El akarom érni a száz gólpasszt az NB I-ben; Gróf Dávid: Szeretnék még az NB I-ben védeni

E-újság
4 órája

Rg-vb: továbbra is Varfolomeev a trónon, Pigniczki Fanni lemaradt a döntőről

Egyéb egyéni
5 órája

Vissza az örömöt! – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Meghálálta – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
5 órája

A Girondins Bordeaux megint egy lépéssel közelebb a csődhöz

Francia labdarúgás
5 órája

A Nyírbátor és a Veszprém győzelmével indult a futsal NB I 2026–2027-es idénye

Labdarúgó NB I
5 órája

Kriszt Sarolta 16 pontra a legjobb tíztől hétpróbában

Atlétika
6 órája