Bíróságra idézhetik a Milant és az Intert

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2007.09.24. 23:33
Címkék

Továbbra sincs minden rendben az olasz futballban. A legújabb botrány a Serie A két milánói sztárgárdáját érinti, ugyanis csalás miatt hamarosan bírósági eljárás indul az AC Milan és a bajnok Internazionale vezetői ellen. A hírügynökségek arról számoltak be, hogy a milánói ügyészség álláspontja szerint Adriano Galliani, a Milan alelnöke, továbbá a városi riválist irányító Massimo Moratti, illetve Rinaldo Ghelfi alelnök és Mauro Gambaro volt menedzser hamis átigazolási összegekkel kozmetikázta saját klubja pénzügyi egyenlegét. Olasz sajtóértesülések alapján a két egyesület néhány kevésbé ismert játékos esetében úgy dokumentálta a szerződtetési pénzeket, hogy azokkal csökkenteni lehessen az adósságokat. A valós számok közlése esetén ugyanis a szövetség nem adott volna engedélyt a 2005–2006-os idénybeli rajtra. Az Inter szóvivője közölte, hogy konkrét adatokkal tudják cáfolni a vádakat és bizonyítani ártatlanságukat, a Milan illetékese pedig tárgytalannak nevezte az ügyet. A történet már a nyáron napvilágot látott, viszont az ügyészség csak most fogalmazta meg álláspontját, miután a vizsgálati szakasz lezárult.

Legfrissebb hírek

Szalai József: Igyekszem, hogy újra válogatott legyek

Labdarúgó NB I
13 perce

Bogár a fülben – Bodnár Zalán publicisztikája

Olasz labdarúgás
21 perce

Kupatavasz novemberben – Mohai Dominik jegyzete

Európa-liga
22 perce

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; Győri ETO KC-meccs a női kézi BL-ben

Minden más foci
7 órája

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
8 órája

Szalai József ragyogóan kezdte az NB I-es bajnokságot; Bajzát Péter koncertfilmben szerepel

E-újság
8 órája

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
8 órája

Helycsere a Serie A tabellájának végén, a Venezia az utolsó helyre taszította az Udinesét

Olasz labdarúgás
8 órája