Mencsov aranysárgában

K. E.K. E.
2007.09.23. 23:29
Címkék

Daniele Bennati „keretbe” foglalta a 62. Vuelta a Espanát, az első szakasz után az utolsót is ő nyerte meg – közben a 17. etapon szintúgy diadalmaskodott –, így aztán a gyorsasági pontversenyben leszorította az első helyről Gyenyisz Mencsovot. Az orosz persze egyáltalán nem bánkódott emiatt, számára az aranysárga trikó volt a tét, de az a Spanyol körverseny utolsó napján – a sportág hagyományainak megfelelően – már egyáltalán nem forgott veszélyben. A Rabobank kerekese vasárnap második Vuelta-sikerét ünnepelhette, és ennek valószínűleg jobban örült, mint a két évvel ezelőttinek, hiszen 2005-ben valójában a spanyol Roberto Heras végzett az élen, ám őt később doppingolás miatt megfosztották összetettbeli elsőségétől. Akkor tehát Mencsov utólag, a második helyről lépett elő végső győztessé, az idén azonban már a Vuelta kilencedik szakasza után magára öltötte az éllovasnak járó mezt, amelyet magabiztosan meg is őrzött a záró napi madridi befutóig.

Legfrissebb hírek

Bogár a fülben – Bodnár Zalán publicisztikája

Olasz labdarúgás
11 perce

Kupatavasz novemberben – Mohai Dominik jegyzete

Európa-liga
12 perce

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; Győri ETO KC-meccs a női kézi BL-ben

Minden más foci
7 órája

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
7 órája

Szalai József ragyogóan kezdte az NB I-es bajnokságot; Bajzát Péter koncertfilmben szerepel

E-újság
7 órája

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
7 órája

Helycsere a Serie A tabellájának végén, a Venezia az utolsó helyre taszította az Udinesét

Olasz labdarúgás
8 órája

Pontrúgásokkal verte a Strasbourgot a Toulouse a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
8 órája