Az élet José Mourinho nélkül (1.)

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
2007.09.23. 00:33
Címkék
Ritkán fordul elő a Premier League-ben, hogy a Manchester United–Chelsea rangadó felvezetése nem a játék és az összeállítások miatt kerül a címlapokra. Pedig a vasárnapi csúcsmeccsel ez a helyzet, mivel a londoniaknál áll a bál: José Mourinho távozott, az új menedzsernek, Avram Grantnak pedig sem a papírja, sem a fogadtatása nem megfelelő…

A Stamford Bridge menedzseri irodájában még mindig José Mourinho gondosan kiválasztott, méregdrága parfümének az illata érződik, ami feltehetően legalább ugyanúgy boszszantja a helyére került Avram Grantot, mint az, hogy sem a szurkolók, sem a játékosok nem örülnek az ő kinevezésének. S akkor még arról nem is tettünk említést, hogy az izraeli szakembernek a jövője is erősen kérdéses, tekintve, hogy semmiféle UEFAlicence, azaz még a legegyszerűbb, nemzetközileg elismert edzői végzettségét bizonyító okirata sincs Roman Abramovics tulajdonos barátjának. Avram Grant, a Chelsea csütörtökön kinevezett új menedzsere a jelenlegi helyzet alapján mindössze tizenkét hétig irányíthatja a londoni együttest a Premier League szabályai szerint. Az újságírók egy nappal az új edző kinevezése után kiderítették, hogy a korábbi izraeli szövetségi kapitánynak nincsen UEFA-licence. Az 52 éves szakvezető ugyanis több mint öt esztendeje nem dolgozott klubedzőként, így nem is volt szüksége a papírokra. Ám a kinevezése után már lesz, különben nem ülhet le a Chelsea kispadjára, legalábbis tizenkét hét múlva – addig szól a Premier League átmeneti engedélye azoknak a menedzsereknek,


folytatás...
Legfrissebb hírek

ICEHL: ezúttal jöttek a fehérvári gólok és a győzelem sem maradt el

Jégkorong
6 perce

Gyorsasági kamion Eb: dupla győzelemmel ünnepelt Kiss Norbert Le Mans-ban

Egyéb autó-motor
17 perce

Nemzetek Ligája: sima osztrák győzelem Bécsben

Minden más foci
22 perce

Mexx Meerdink duplája döntött, három pontot szerzett az oranje Belgrádban

Minden más foci
30 perce

Rossi: Edzőtábor helyett inkább kórháznak tűnik egy ilyen összetartás, de versenyképesek leszünk

Magyar válogatott
33 perce

Vívás: Samsunban a nők voltak a jobbak

Utánpótlássport
38 perce

Kiütötte az FTC-t az újrajátszott meccsen, már nem nyeretlen az ETO a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
55 perce

Válogatott: Redzic, Tóth Rajmund és Szalai József sem utazott el Belfastba

Magyar válogatott
1 órája