Nyolc között az oroszok

CH. G. A.CH. G. A.
2007.09.08. 00:04
Címkék

Pénteken Madridban folytatódott az Európabajnokság küzdelemsorozata, első lépcsőben mindössze kétezer néző előtt. Tudniillik a középdöntő E-csoportjában az Oroszország–Portugália mérkőzés jelentette a nyitányt, amely keveseket érdekelt, hiszen az Eb egyik legjobbja, a veretlen orosz válogatott győzelmét borítékolni lehetett a tizenkettő közé csak a horvátok segédletével (merthogy megverték a spanyolokat) bejutó ibériaiak ellen. Nem is történt csoda, s bár Andrej Kirilenko ezúttal megállt 16 pontnál, az izraeli-amerikai tréner, David Blatt dirigálta oroszok simán győztek 13 pont különbséggel. Ezzel – bár még két meccsük hátravan – már matematikailag is bejutottak a negyeddöntőbe. A Horvátország–Izrael összecsapás már nagyobb csatát tartogatott. Bár az első negyedben többször is megugrottak a horvátok, a másodikban Meir Tapiro, a Bnei Hasaron 32 éves dobóhátvédje triplájával 22–22-re egyenlítettek a közel-keletiek, s attól kezdve állóháború folyt. A harmadik negyedet kétpontos előnnyel zárta Izrael, azaz érett a szenzáció. És meg is született, egyrészt Yaniv Green emberfeletti teljesítményével (17 pont, 16 lepattanó, 3 blokk), másrészt Amit Tamir és Matan Naor hihetetlen tripláival. Az a Horvátország, amely 48 órával korábban megtörte a világbajnok Spanyolország 28 meccsen át tartó veretlenségi sorozatát, most kikapott a selejtezőből felkerülő Izraeltől…

Legfrissebb hírek

Már lehet jegyeket igényelni a budapesti Bajnokok Ligája-döntőre

Bajnokok Ligája
31 perce

A Premier League történetének legnagyobb pénzbüntetését kapta a Chelsea

Angol labdarúgás
45 perce

Újabb kölcsönjátékost vásárolt meg végleg a ZTE – hivatalos

Labdarúgó NB I
54 perce

Vízilabda: Vigvári Vince és Burián Gergely ismét kupagyőztes a Barcelonetával

Vízilabda
1 órája

„A magyarság hit kérdése” – Holéczy Roger Chicagóban, a nemzeti ünnepen

Jégkorong
2 órája

Tenisz: Szimandel Laura és Lipp Máté az U16-os fedett pályás bajnok

Utánpótlássport
2 órája

Bemutatkozott a korábbi NB I-es légiós az NB III-as Balatonfüredben

Labdarúgó NB II
2 órája

Klubja, az AFC Bournemouth is gratulált Michael B. Jordan Oscar-díjához

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik