Veszprémi siker Angliában

Tudósítónktól TudósítónktólTudósítónktól Tudósítónktól
Vágólapra másolva!
2007.08.27. 00:01
Címkék

A 2012-es olimpia jegyében a labdarúgás őshazájában próbálták meg népszerűsíteni a kézilabdát, s első nekifutásra sikeresnek értékelhetjük az MKB Veszprém és a dán ezüstérmes Viborg londoni bemutatóját. Ha a nézőtéren nem kiáltanak hencet, már rendben van minden – hihettük –, ám ennél azért jobb a helyzet Angliában. A gálameccsre összejött ezer néző a Crystal Palace lelátóján, így a hangulatra sem lehetett panasz. A sportágat kevéssé ismerő angol nézők az első negyedóra magyar együttes akcióit látva azt hihették, hogy a kézilabdában a kapufa eltalálása az első számú cél.

Így viszont nem csoda, hogy megléptek a dánok (4–9), s a félidőig folyamatosan náluk volt az előny (12–14).

A folytatásban aztán Mocsai Lajos tanítványai azt is megmutatták, miről is szól ez a sportág valójában. Pillanatok alatt egyenlítettek a veszprémiek, majd a vezetést is átvették. A hajrában már a látványra is összpontosíthattak a játékosok, remek második félidei játékával az MKB 31–26-ra megnyerte a londoni gálameccset.

„Rendkívül nehéz mérkőzés várt ránk, hiszen a dán kézilabdának óriási ereje a rendkívül türelmes, technikai tudásra épülő játék és a lerohanások hatékonysága. A bemelegítésünk nem sikerült jól, így az első félidőben csak futottunk az eredmény után. Az ellenfél négy-öt góllal is vezetett, a félidő végére azonban felzárkóztunk két gólra. Ebben az időszakban a beálló elleni védekezés nem volt megfelelő, nem mozogtunk frissen. A ritmust visszaszerezve a második félidő elején kiegyenlítettünk, és utána már uraltuk a játékot. A védőjátékkal és Tatai Péter rendkívül jó kapusteljesítményével megvertük az ellenfelet 31–26-ra. Magabiztos támadójátékkal, tudatos és taktikus játékkal sikerült nyernünk. A védőjátékunk óriásit javult, és beállós poszton is jó teljesítményt nyújtottunk. Azt gondolom, hogy az első részben az okozta a gondot, hogy tíz-tizenkét átlövésből csupán három gólt sikerült lőnünk” – adott alapos szakmai elemzést a veszpremkfc.hu internetes honlapnak Mocsai Lajos.

Legfrissebb hírek

Nyerő mesterhármas a ráadásban, emberhátrányban – ilyen is történt a Magyar Kupa szombati nyitányán

Labdarúgó NB I
3 perce

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
4 perce

Világkupa-ezüstérmes a magyar speciális olimpikon labdarúgó-válogatott

Minden más foci
26 perce

Komáromi vereség Nagymihályban

Minden más foci
48 perce

Micsoda dobás! Halász Bence majdnem egy méterrel megdöntötte az egyéni csúcsát – videó

Atlétika
59 perce

Hat magyar érem a Teqball Tour budapesti rajtján

Egyéb egyéni
1 órája

Öttusa: eddig az összes idei világversenyen dobogón a magyar fiatalok

Utánpótlássport
1 órája

Triatlon szupersprint ob: Dobi Gergő és Szobácsi Laura nyert Pécsen

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik