Bodrogi László ismételt

R. B. B.R. B. B.
2007.08.18. 23:51
Címkék

Akárcsak tavaly, idén is a második helyen végzett Bodrogi László a Német körverseny időfutamán. A hetedik szakaszon a magyar kerékpáros kiváló időt tekert, mindkét időmérő pontnál, sőt a célban is ő volt a leggyorsabb másfél órán át, egészen a sárga trikós Jens Voigt érkezéséig az élen állt. A német kerekes győzte le 2006-ban is a Crédit Agricole versenyzőjét.(Arról most ne filozofálgassunk, hogy Voigt miként táltosodott meg a tavalyi és az idei Német körversenyre, noha korábban inkább szökések után szerezte sikereit, nem volt képes egy héten belül több hegyi etapon, valamint időfutamon is jól teljesíteni…) A Fürthből induló és oda visszaérkező 33.1 kilométeres szakaszon csak Voigt és Bodrogi ért el 40 percen belüli időeredményt. A magyar kerekes ezüstérmével két ProTour-pontot szerzett a már meglévő három mellé (2006-ban összesen kettőt gyűjtött), az összetettben a 94. helyről a 88.-ra lépett előre. Szakaszgyőzelmével az éllovas Voigt tovább növelte előnyét, és a szombati záró etap előtt már tulajdonképpen megnyerte hazája körversenyét.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
1 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
1 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
1 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
1 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
1 órája

Svájc simán nyert Észak-Macedóniában; nem láthattunk gólt a szlovén–skót meccsen

Minden más foci
1 órája