Szávayék túl az első körön

B. M.B. M.
2007.08.16. 23:38
Címkék

A kéthetes svájci felkészülés után Szávay Ágnes – magyar idő szerint – szerdán késő este ismét pályára lépett WTA-versenyen. Az 1.34 millió dolláros torontói tornára a magyar lány csak párosban nevezett, és a cseh Vladimira Uhlirová oldalán sikerrel vette az első fordulót a Corina Morariu, Meghann Shaughnessy amerikai kettős ellen. Az első szettben hamar brékelőnybe kerültek Szávayék, amelyet meg is őriztek a játszma végéig, a második felvonást azonban simán nyerte az egykori páros világelső Morariu és a korábban negyedik Shaughnessy. A mérkőzésről döntő szuper tie-breakben azonban már a magyar lány és partnere volt a jobb, így 6:4, 2:6, 10:7-tel ők léphettek tovább. A második fordulóban – lapzártánk után – Szávayék a kínai Peng Su-aj és Jen Ce ellen játszottak a legjobb nyolc közé jutásért. A női egyes meglepetése, hogy a Los Angelesben diadalmaskodó szerb Ana Ivanovics a második fordulóban kiesett, a kínai Jen Cétől kapott ki úgy, hogy összesen négy játékot nyert.

Legfrissebb hírek

Óriási végjáték után a Denver visszavágott a Chiefsnek – videók

Amerikai sportok
3 órája

Piastrit megbüntették – változott a Mexikóvárosi Nagydíj végeredménye

F1
3 órája

„Ez csak a kezdet!” – Antonelli nem állna meg egy világbajnoki címnél

F1
4 órája

NFL: Lamar Jackson ismét megsérült, a Bills kivégezte a Ravenst – videók

Amerikai sportok
4 órája

FTC: újra édes otthon; Görgényi: 80

E-újság
5 órája

Hétfői sportműsor: DVTK–Kecskemét az NB II-ben, folytatódik az ifjúsági olimpia

Minden más foci
5 órája

Baljós árnyak – Thury Gábor publicisztikája

Labdarúgó NB I
5 órája

Vizsga előtt – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája