Már csak bronz jöhet

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
2007.08.16. 23:38
Címkék

Ne szépítsük: nem úgy alakult a csütörtök a Thaiföldön versenyző magyarok számára, ahogy azt a nap kezdetén elképzeltük. A bangkoki universiadén két arany- és három ezüstérmet szereztek a mieink, és nagyon bíztunk benne, hogy bővül a kollekció… Nos, valóban bővülhet, de a legfényesebb éremmel már aligha, mert két, nem is annyira titkos favoritunk is „elszállt” a világverseny végéhez közeledve.

Kezdjük a vívókkal, mert ők kezdték hamarabb a versenyzést ezen a szomorú csütörtökön. A kardozóktól vártunk igazán sokat (nem a női tőrözőktől), mégpedig azért, mert a Lontay Balázs, Decsi Tamás, Nagy Pál összeállítású trió mindhárom tagja a legjobb nyolc között végzett egyéniben, és a csapat ennek megfelelően könnyed győzelemmel kezdett a nyolc között. Csakhogy az elődöntőben nagy csatában kikapott az ukránoktól (42–45), majd a bronzmeccsen szintén nagy küzdelemben az oroszoktól is (41–45), és máris szertefoszlottak az érmes álmok a páston.

A medencében is, pedig ott sem kezdtek rosszul a magyarok az olaszok elleni elődöntőben. Vezettek, és még az sem tűnt aggasztónak, hogy a félidőben az ellenfél állt jobban egy góllal (4–5). A folytatás viszont… Rossz álommal ért fel, mert a maradék két negyedet 9–2-re veszítette el a gárda (az utolsót 5–0-ra), miközben két bekk is kipontozódott. Sőt! Kovács Olivér és Mátyás Zoltán mellett még egy kulcsembert vesztettünk a végjátékban, mert Vindisch Ferenc végleges, csere nélküli kiállítást kapott ütésért. Hiába, elfáradtak Kovács István fiai, akik közül a többség a torna első felében lázzal küszködött, így aztán pénteken az első helyett a harmadik helyért játszhatnak.

Már csak a bronzban bízhatunk – olyanunk még úgysincs.

Legfrissebb hírek

Óriási végjáték után a Denver visszavágott a Chiefsnek – videók

Amerikai sportok
2 órája

Piastrit megbüntették – változott a Mexikóvárosi Nagydíj végeredménye

F1
2 órája

„Ez csak a kezdet!” – Antonelli nem állna meg egy világbajnoki címnél

F1
3 órája

NFL: Lamar Jackson ismét megsérült, a Bills kivégezte a Ravenst – videók

Amerikai sportok
3 órája

FTC: újra édes otthon; Görgényi: 80

E-újság
4 órája

Hétfői sportműsor: DVTK–Kecskemét az NB II-ben, folytatódik az ifjúsági olimpia

Minden más foci
4 órája

Baljós árnyak – Thury Gábor publicisztikája

Labdarúgó NB I
4 órája

Vizsga előtt – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája