Előttem az utódom

R. B. B.R. B. B.
2007.08.16. 23:38
Címkék

A német Gerald Ciolek a szerdai után a Német körverseny csütörtöki etapját is megnyerte. A T-Mobile mindössze húszéves sprinterének karrierje szédületes ütemben ível felfelé. Két évvel ezelőtt még a Tour de Hongrie-n rajtolt, Magyarországról három szakaszgyőzelemmel és a zöld trikóval tért haza, Németországban pedig felnőtt bajnoki címet szerzett. Tavaly augusztusban a Wiesenhof versenyzőjeként megszerezte első etapsikerét a Német körversenyen, majd szeptemberben, 19 évesen U23-as világbajnok lett. Nem véletlenül szerződtette tehát a legnagyobb német kerékpároscsapat, a T-Mobile. Úgy tetszik, Ciolek méltó utódja lehet a németek nagy kedvencének, a legendás, 36 évesen még mindig gyors, a hetedik szakaszon a második helyen befutó Erik Zabelnek. Cioleknek az idén ez a hetedik, a Német körversenyen két év alatt a harmadik szakaszgyőzelme. A sárga trikó továbbra is a német Jens Voigté, de megtartásáért keményen kell küzdenie a pénteki időfutamon, amelyen jól szerepelhet a magyar Bodrogi László is, aki a csütörtöki, hetedik etapon a győztessel azonos idővel ért célba (101. lett), összetettben a 94.

Legfrissebb hírek

U21-es Eb: Horvátország–Magyarország

Magyar válogatott
5 perce

Fábián Bettina a kizárása után: Szégyellje magát az európai szövetség!

Úszás
14 perce

Tenisz: Mokán István Damján ezüstérmes a parmái U16-os Eb-n

Utánpótlássport
22 perce

Münchennel pályázik Németország az olimpiarendezésre

Egyéb egyéni
32 perce

Kiss Norbert nyolcadszor Európa tetején!

Egyéb autó-motor
54 perce

„Aki a Windsor Parkba készül, jó, ha tudja, kemény mérkőzés vár rá” – északír készülődés a mieink ellen

Minden más foci
1 órája

Klujber Katrin: Jó meccset akartunk játszani, össze is jött!

Kézilabda
1 órája

Furcsa indoklás, Betlehemet és Fábiánt is megfosztották az Ek-dobogótól

Úszás
1 órája