Családi hagyomány a labda bűvölése

2007.08.16. 23:38
Címkék

A Soproni VSE tehetséges teniszezője július végén a 3. helyen végzett a 14 éven aluli lányok korosztályos Európa-bajnokságán a csehországi Ostravában. Az elődöntőben a szlovákiai Juhász Vivientől kapott ki, aki az élen áll a korosztályos európai ranglistán. Babos, aki ezekben a napokban a 2. Budacash korosztályos országos bajnokságon szerepel, a harmadik a kontinensrangsorban.

Elégedett vagy az Európa-bajnokságon elért harmadik helyezéssel?

Előzőleg úgy mentem ki a versenyre, hogy a legjobb négy közé szerettem volna kerülni, de amikor már ott voltam, természetesen csalódást jelentett, hogy nem jutottam be a döntőbe. Ráadásul azt a lányt, akitől kikaptam, sikerült már megvernem az idén.

Teniszezőcsaládból származol. Természetes volt, hogy te is ütőt vettél a kezedbe?

Valóban az egész család teniszezik, de én sokáig úsztam. Amikor eljött a pillanat, hogy választanom kell, a tenisz mellett döntöttem.

Nővéred, Zsuzsanna is jó teniszező. Ő is ellát tanácsokkal?

Ő Amerikában jár egyetemre, de amikor hazajön, természetesen szoktunk játszani. De nem nagyon ad nekem tanácsokat, az az édesapám feladata.

A sok edzés és versenyzés mellett mennyi időd marad a tanulásra?

Az ősszel kezdem a gimnáziumot, magántanuló leszek. Így könnyebben össze tudom egyeztetni az iskolát a tenisszel. ½

Legfrissebb hírek

Óriási végjáték után a Denver visszavágott a Chiefsnek – videók

Amerikai sportok
2 órája

Piastrit megbüntették – változott a Mexikóvárosi Nagydíj végeredménye

F1
2 órája

„Ez csak a kezdet!” – Antonelli nem állna meg egy világbajnoki címnél

F1
3 órája

NFL: Lamar Jackson ismét megsérült, a Bills kivégezte a Ravenst – videók

Amerikai sportok
3 órája

FTC: újra édes otthon; Görgényi: 80

E-újság
4 órája

Hétfői sportműsor: DVTK–Kecskemét az NB II-ben, folytatódik az ifjúsági olimpia

Minden más foci
4 órája

Baljós árnyak – Thury Gábor publicisztikája

Labdarúgó NB I
4 órája

Vizsga előtt – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája