Százszázalékos helyzetkihasználás

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
2007.08.15. 23:40
Címkék

Supka Attila állítja: a Honvéd a Hamburg ellen sem áll majd be védekezni.

Ha ezt vesszük alapul, a kispesti támadókra – Hercegfalvi Zoltánra és Abrahamra – nagy szerep hárulhat a német együttes ellen, és ha túl sok kispesti helyzetre nem is lehet számítani a Szusza Ferenc Stadionban, az talán ezúttal is elvárható, hogy a két csatár csütörtök este is veszélyesen futballozzon.

Na de ki lőhet gólt a Hamburg ellen?

Nos, Hercegfalvi Zoltán szívesen vállalná a feladatot, még akkor is, ha tisztában van vele, a német együttes minden bizonnyal a biztonságos védekezésre fekteti majd a fő hangsúlyt – nem lesz ritka, hogy a kispesti támadókra öt-hat hátvéd is felügyel majd –, ám ettől függetlenül a kispestieknek azért lesz helyzetük a kilencven perc során.

„Méghozzá nem csak egy – bizakodott egy nappal a találkozó előtt a Honvéd támadója. – A Honvéd középpályáján olyan futballisták játszanak, akiktől valóban lehet gólpaszszokat kapni, elég ha csak Bárányos Zsoltra vagy éppen Genitóra gondolunk. Nem valószínű, hogy ötpercenként a kapu előtt találjuk magunkat, de azt mondom: legyen csak egy, maximum két helyzetünk, de azokat használjuk ki százszázalékosan.”

Hercegfalvi Zoltánnak túl nagy tapasztalata nincs a nemzetközi színtéren, néhány évvel ezelőtt a Slavia Praha futballistájaként azért egyszer már részese volt egy hasonlóan nagy csatának.

„Az olasz Palermo ellen játszottunk az UEFA-kupa egyenes kieséses szakaszában – emlékezett vissza a támadó. – Mind a két találkozón pályára léptem, igaz, csupán csereként. Azt viszont már ott is tapasztalhattam, hogy az ilyen párharcok teljesen más dimenzióban zajlanak.”

A Honvéd futballistája mindenesetre önbizalommal telve várja a Hamburg elleni összecsapást, hiszen azt mondja, veszítenivalójuk a németeknek van.

„Persze mondhatnám, hogy porrá verjük a Hamburgot, és hogy esélye sem lesz ellenfelünknek, de az igazság az, hogy az övék a jobb csapat - folytatta Hercegfalvi Zoltán. – Persze ettől még egyáltalán nem kell félve kifutnunk a pályára. Igaz, hogy mi csak a magyar bajnokságban edződünk, és hogy ezeknek a meccseknek a színvonala nem mindig verdesi az eget, de a negatív gondolatokat ezúttal ki kell vernünk a fejünkből. Már csak azért is, mert az élet egyéb területein is vallom: fő a pozitív gondolkodás...”

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: két meccs az NB I-ben; magyarok döntőznek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
6 órája

Bognár István: El akarom érni a száz gólpasszt az NB I-ben; Gróf Dávid: Szeretnék még az NB I-ben védeni

E-újság
6 órája

Rg-vb: továbbra is Varfolomeev a trónon, Pigniczki Fanni lemaradt a döntőről

Egyéb egyéni
6 órája

Vissza az örömöt! – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Meghálálta – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
7 órája

A Girondins Bordeaux megint egy lépéssel közelebb a csődhöz

Francia labdarúgás
7 órája

A Nyírbátor és a Veszprém győzelmével indult a futsal NB I 2026–2027-es idénye

Labdarúgó NB I
7 órája

Kriszt Sarolta 16 pontra a legjobb tíztől hétpróbában

Atlétika
7 órája