Fontos túra után az MKB

D. T.D. T.
2007.08.15. 23:40
Címkék

Németországi túrája után szerdán már hazai környezetben lépett pályára a férfi bajnoki ezüstérmes MKB Veszprém. „Szakmailag is nagyon fontos időszakon vagyunk túl – foglalta össze a lényeget Mocsai Lajos vezetőedző. – Tizenegy meccset játszottunk, s maradt idő az egyéni képzésre, az erőnlét javítására, a kapusok és a védelem harmonikus együttműködésének fejlesztésére is. Nagyot léptünk előre visszarendeződésben, riválisaink alig tudtak élni a gyors indítás taktikai fegyverével. Persze a hibáink is felszínre kerültek, a Bajnokok Ligája csoportkörének kezdetéig sok mindenben kell még javulnunk. Öszszességében azonban elégedett vagyok, hiszen a BLgyőztes német THW Kiel kivételével senki sem tudott legyőzni bennünket, miközben megszereztük a KEK-győztes Hamburg és a francia Montpellier skalpját is.” Az MKB szerdán hazai közönség előtt is bemutatkozott, a Székelyudvarhely ellen nyert 43–23-ra felkészülési meccsen. A hónap utolsó hetében Londonba látogat az együttes, ahol a 2012-es olimpia jegyében a sportágat népszerűsítő mérkőzést játszik a Császár Gábort is soraiban tudó dán ezüstérmes Viborg ellen.

Legfrissebb hírek

A szülővárosát sújtó földrengés áldozatainak segít a vb-t megjáró kolumbiai középpályás

Minden más foci
21 perce

NBA: LeBron James új csapata a címvédő ellen kezdi meg az idényt

Kosárlabda
45 perce

Győri reménysugár: Csinger Márk és Zseljko Gavrics is a csapattal edzett

Európa-konferencialiga
54 perce

Elsőként ért a célba, mégis második lett elitben a szombathelyi Spartanon

Csupasport
1 órája

Ismét lesznek állóhelyek a német válogatottak mérkőzésein

Német labdarúgás
1 órája

Szinkronúszás: szerdán kezdődik a budapesti junior-vb

Utánpótlássport
1 órája

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
2 órája

A Barca ezúttal már 70 milliós ajánlatot tett Rodriért; japán válogatott kapust igazol a PSG – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2 órája