Az arany hiányzott

R. B. B.R. B. B.
2007.08.13. 23:26
Címkék

A braunschweigi nemzetközi versenyen Bor Barna szombati ezüstérme után vasárnap Ungvári Miklós bronzérmet szerzett, így csak az arany hiányzott a magyar küldöttség tarsolyából. Igaz, a rendkívül népes viadalon – a tizennégy súlycsoportban 504 dzsúdós lépett tatamira – a legfontosabb, hogy mindenki felmérje, hol tart a világbajnoki felkészülésben, a Rio de Janeiró-i versenyig hátralévő három hétben még lehet csiszolni a formán. A 66 kilós Ungvári három ipponnal indított, ám az elődöntőben egy kokával vereséget szenvedett, majd a bronzmérkőzésen javítani tudott. Az idei Európa-bajnok Hadfi Dániel a negyeddöntőben (három másodperccel a meccs vége előtt ért el ippont a rivális) búcsúzni kényszerült, majd első vigaszági mec csén megállította a kontinensbajnokságon már legyőzött német Dmitri Peeters, így be kellett érnie a kilencedik hel lyel, akárcsak Mészáros Anettnek. Ifjabb Nagysolymosi Sándor kategóriájában (81 kg) hatvanheten léptek tatamira, ennek köszönhetően hiába nyert a kecskeméti versenyző két mérkőzést is a vigaszágon, ez csak a hetedik helyhez volt elegendő.

Legfrissebb hírek

„Gyengék voltunk, mint a munkácsi sör” – Kárpátalján néztük az ukrán–magyar meccset

Magyar válogatott
2 perce

Női kosárlabda NB I: szekszárdi vereséggel rajtolt a címvédő Pécs

Kosárlabda
8 perce

Férfi kosárlabda NB I: győzelemmel kezdett a Falco

Kosárlabda
13 perce

Bódis Tamás az élen haladva kezdte meg az éjszakát a Spartathlonon

Csupasport
16 perce

A Szeged 13 góllal nyert Szigetszentmiklóson, a Tatabánya kikapott a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
17 perce

Luxemburg legyőzte Bulgáriát, Finnország hét gólig jutott a C-ligában

Minden más foci
36 perce

Kiderült, mennyi időre sérült le Mbappé

Spanyol labdarúgás
36 perce

Olvasóink szerint magasan Tóth Balázs volt a mieink legjobbja Ukrajna ellen

Magyar válogatott
39 perce