Nincs nála jobb e földön!

RODICS DÁNIEL jelenti DuisburgbólRODICS DÁNIEL jelenti Duisburgból
2007.08.12. 08:03
Címkék
A szegedi Vajda Attila a májusi hazai Világkupa-verseny és a júniusi spanyolországi Európa-bajnokság után a németországi Duisburgban zajló olimpiai kvalifikációs világbajnokságon is aranyérmes lett kenu egyes ezer méteren.

Vajdának nagyon zaklatott napjai voltak a spanyolországi kontinensviadalon. Az elő- és a középfutamban sem találta igazán a ritmust, egyetlen reménye példás kitartása, küzdőképessége volt. Közölte: nem adja fel, harcolni fog a végsőkig. S láss csodát: a szegedi sportoló fergeteges versenyzéssel, több hajóhossznyi előnnyel győzött.

Az elmúlt néhány napban Duisburgban sokkal nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb volt Vajda, látszott rajta, semmi és senki sem zavarja felkészülését, optimális körülmények között hangolhatott az ezer méter egyes döntőjére.

Szombaton 14 óra 18 perckor sorakozott fel egymás mellé a kilenc hajó. A magyar kenus a hármas pályára került. Rajta kívül többek között ott várakozott az indításra szegedi csapattársa, a szlovák Marián Ostrcil, az olimpiai bajnok spanyol David Cal Figueroa, a háromszoros olimpiai bajnok német Andreas Dittmer, az orosz legenda, Makszim Opaljev, a vb-címvédő mexikói Everardo Cristóbal, valamint a szám specialistájának számító román Florin Mironcic. Vajda remekül rajtolt, azonnal az élre állt. Opaljev eleinte még tartotta vele a ritmust, Dittmer viszont féltávnál látványosan lemaradt. Hatszáz méter megtétele után a magyar versenyző egy hajóhossznyi előnnyel vezetett. Ostrcil az erdő melletti szélvédett egyes pályán megkezdte a felzárkózást, Opaljev is hajrázni próbált, de ezen a napon senki sem volt képes megközelíteni Vécsi Viktor edző tanítványát. Vajda Attila megszerezte élete első felnőtt-világbajnoki címét, a szegedi fölény pedig akkor teljesedett ki, amikor a szlovák versenyző a második helyen ért célba.

A hajómérlegelők sátra előtt lévő stégre nehezen kecmergett ki Vajda, alig állt a lábán. Ijesztően gyengének látszott, pedig izmai még ekkor is duzzadtak az erőtől. Elbotorkált a közeli kerítésig, és arra támaszkodva próbált magához térni.

„Nem emlékszem semmire, csak arra, hogy a végén elsőként értem be – mondta zihálva a világbajnok. – Azt akartam, hogy ne maradjak le a többiektől egyetlen centivel sem, de hogy mi történt, azt nem tudom.”

Közben megérkezett Vécsi, természetesen azonnal boldogan borult egymás nyakába edző és tanítványa. „Attila pszichésen sokkal kiegyensúlyozottabb, mint az Európa-bajnokságon volt, ez rengeteget számít – vélekedett a tréner. – Mentálisan tökéletesen rendben volt, ez látszott is a versenyzésén. Marián ezüstérmére is nagyon büszke vagyok, hiszen ez az Európa-bajnoki negyedik helyezés után óriási előrelépés. Két éve kezdtük a közös munkát, azóta mentálisan nagyon összeszedte magát, a Vajdával végzett edzések során elhitte, hogy a világ élvonalába tartozik. A végén már elég közel volt Attilához, féltem is, hogy túl jól sikerült a felkészülése! A viccet félretéve: az eredményen is látszik, hogy remek edzőpartnerei ők egymásnak. Egyébként igazi nemzetközi csapat a miénk, hiszen a magyarokon, illetve a szlovák Marián Ostrcilen kívül velünk készül a szlovén Spela Ponomarenko, illetve Janics Natasa horvát színekben versenyző bátyjai, Stjepan és Mico is.”

Legfrissebb hírek

Mbappé: Deschamps mint olasz kapitány? Az csúnya lenne…

Foci vb 2026
2 perce

Így örültek a Knicks győzelmének az amerikaiak

Foci vb 2026
2 perce

Remek magyar bemutatkozás a darts csapat-vb-n, ki-ki meccset vívunk a norvégokkal

Egyéb egyéni
9 perce

F1, Katalán Nagydíj, 1. szabadedzés

F1
13 perce

1986 óta először nem dolgozik a vb helyszínéről Réthy Béla

Foci vb 2026
31 perce

NB II: Berndt András a Csákvár új vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
34 perce

Verekedésbe torkollott az amerikaiak és a paraguayiak legutóbbi meccse

Foci vb 2026
41 perce

Somogyi Miklós lett a pályakerékpáros szakág vezetője

Kerékpár
43 perce
Ezek is érdekelhetik