Törött lábujjal is a pályán

F. Z.F. Z.
Vágólapra másolva!
2007.08.04. 11:39
Címkék

Vasárnap hivatalosan is elkezdődik az angol futball 2007– 2008-as idénye, amikor a bajnok Manchester United és az FA-kupa győztese, a Chelsea ös szecsap a Szuperkupa (Community Shield) döntőjében a londoni Wembleyben. Egyik csapatban sincs sérült, mindkét együttes a legerősebb ös szeállításában léphet fel. Még a Chelsea klas szisa, Frank Lampard is ott lesz a pályán, aki három hete törött lábujjal futballozik, de az angol középpályást ez sem hátráltatja a szereplésben. A Premier League-ben immár hos szú ideje hagyomány, hogy a címvédő és a kupagyőztes csatájával rajtol az évad, most sem lesz ez másképp az augusztus 11-i kezdetet megelőzően. A találkozó hét év cardiffi vendégeskedés után tér vis sza az „ős helyszínre”, a teljesen újjáépített nemzeti stadionba, ahol garantált a telt ház, vagyis 90 ezren láthatják majd Sir Alex Ferguson és José Mourinho menedzser tanítványainak újabb ütközetét. Bár Carlos Tévez még nem játszhat a Manchesterben, angol lapértesülések szerint a jövő héten hivatalosan is aláírja szerződését a „vörös ördögökhöz”. A legutóbbi idényt a West Ham Unitednél eltöltő argentin csatár ügyében állítólag megszületett a megegyezés a klub, a Manchester United és a labdarúgó képviselője, Kia Joorabchian között, amelynek értelmében a londoni alakulat kétmillió fontot (1 font 370 forint), a menedzser pedig tízmillió fontot kas szírozhat. A kettő plusz három éves szerződést kötő támadó öt év alatt 22 millió fontot kereshet – alapfizetésként. Pénteken egy távozó is akadt, hiszen Alan Smith megegyezett a Newcastle Uniteddel, így az angol válogatott csatár hatmillió font ellenében a „szarkáknál” folytatja pályafutását.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: újabb éremesélyek a kajak-kenu Eb-n, eldől az NBA bajnoki címe

Minden más foci
1 órája

Dobogót ért a kiemelkedő paksi támadójáték; Kinyílt a magyar éremzsák Racicében

E-újság
1 órája

A 40 éves Cazorla is gólt rúgott – az Oviedo feljutott a spanyol élvonalba

Spanyol labdarúgás
1 órája

Klub-vb: a hosszabbításban vitte be a döntő találatot az Inter

Klub-vb
2 órája

A spanyolok nem tudtak visszavágni az angoloknak, a címvédő jutott be az elődöntőbe az U21-es Eb-n

Minden más foci
2 órája

Válogatott emlékek – Jakus Barnabás publicisztikája

Magyar válogatott
2 órája

Férfi vízilabda-válogatottunk három góllal kikapott a spanyoloktól Trapaniban

Vízilabda
3 órája

Tekvondó: hat kvóta és egy érem a verseci GP-selejtező nyitónapján

Utánpótlássport
4 órája
Ezek is érdekelhetik