Nagy leckét kapott az olasz bajnok

SZ. NAGY TAMÁSSZ. NAGY TAMÁS
Vágólapra másolva!
2007.08.04. 23:59
Címkék
Meglepetésre a jövő hét végi Premier League-rajtra készülő Aston Villa felkészülési mérkőzésen 3–0-ra simán megverte az Internazionalét. Sajnos egyik csapatban sem lépett pályára honfitársunk, az angoloknál Stieber Zoltán, az olaszoknál pedig Filkor Attila nem játszott.

Szikrázóan kemény mérkőzést játszott egymással a Villa Parkban a bajnoki rajtra készülő Aston Villa és a szigetországban túrázó olasz Internazionale. A találkozót némi meglepetésre az angolok simán megnyerték (3–0), igaz, a két együttes különböző szakaszában tart a felkészülésnek: míg az Aston Villa a jövő szombaton már bajnokit játszik (hazai pályán fogadja a BL-döntős Liverpoolt), az Inter majd csak augusztus 26-án kezdi a Serie Aban a menetelést

A háromgólos győzelem a Villa remek formáját jelzi, hiszen a milánóiak néhány napja 3–2-re megverték a Manchester Unitedet. Az Inter tompa volt, miután Roberto Mancini együttese kimerítő tíz napon van túl. A birminghami mérkőzés előtt az Emirateskupán játszott az Arsenallal és a spanyol Valenciával is. Mivel az Aston Villa elleni meccs egyben az edzőtáborozás végét jelentette, megvonhatjuk az olasz bajnokcsapat mérlegét: egy győzelem, három vereség, négy rúgott és kilenc kapott gól...

Ne feledkezzünk meg a két klub magyar futballistáiról, akik ezúttal sajnos nem mutathatták meg tudásukat. A két jó barát, a korábban a korosztályos válogatottakban többször együtt játszó Stieber Zoltán és Filkor Attila egyaránt a kispadon ült a kilencven perc során. Háborogniuk mégsem szabad, hiszen egyelőre ez a realitás. Már az is nagy teljesítmény, hogy két ilyen klub felnőttkeretében számolnak velük, és már tűzközelben vannak.

Reméljük, lesznek ők még a frontvonalban is...

Legfrissebb hírek

Itt az első NS-dokumentumfilm: Videoton 1985 – A magyar futball utolsó csodája; Kovács Zoltán visszatért Diósgyőrbe

E-újság
3 órája

Jönnek, dörömbölnek – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Diósgyőr: várépítés – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Keddi sportműsor: folytatódik a klub-vb, cselgáncs-vb Budapesten

Birkózás
4 órája

Giroud és Lloris sem tudta megállítani a Chelsea-t a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
4 órája

Döntött a CAS, nem indulhat a Kl-ben az ír kupagyőztes

Európa-konferencialiga
6 órája

Bemutatták a Nemzeti Sport filmjét a 40 éve UEFA-kupa-döntős Videotonról

Labdarúgó NB I
6 órája

Vízilabda: csoportgyőztes a magyar csapat az U20-as vb-n

Utánpótlássport
6 órája
Ezek is érdekelhetik