Csak hárman maradtak

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2007.08.01. 08:51
Címkék

Az első nap után már csak három magyar játékos van versenyben a tízezer dollár összdíjazású Budapest Bank Money Plus Open 2007 teniszversenyen, az évad egyetlen hazai ITF-tornáján. A mieink közül Kiss Sebő, Kellner Ádám és Varga Róbert szerepelhetett alanyi jogon, világranglista-helyezése alapján a főtáblán, míg Novák Balázs a selejtezőből jutott fel, a Balázs testvérek, György és Attila, valamint Krocskó Krisztián szabadkártyát kapott. A három alanyi jogú közül egyedül Kiss jutott be a legjobb tizenhat közé szerb ellenfelét legyőzve, másik Davis-kupa-csapattagunk, Kellner Ádám azonban három szettben búcsúzott a harmadik kiemelt szlovák Marek Semjannal szemben. Kissen kívül csak a Balázs fivérek harcolták ki a nyolcaddöntőbe jutást, az ifjabbik, Attila ráadásul kiemeltet vert meg, a hetedikként rangsorolt francia Petar Popovicot. Első számú férfi teniszezőnk, Bardóczky Kornél kihagyja a versenyt, ő a temesvári challengertornán vette sikerrel az első kört.

Legfrissebb hírek

Gera Dániel: Diósgyőrből Iránba; interjú Gyulay Zsolttal

E-újság
2 órája

Van Gerwen nyerte meg a darts Premier League első állomását

Egyéb egyéni
2 órája

Pénteki sportműsor: Kisvárda–Kazincbarcika, megnyitó a téli olimpián

Minden más foci
2 órája

Sava-borsa – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
2 órája

Megroppanhat a norvég síbirodalom – Karádi Zoltán publicisztikája

Téli olimpia 2026
2 órája

Kikapott Dubaiban a Real Madrid a férfi kosár Euroligában – videó

Kosárlabda
2 órája

Utolsóként a Strasbourg jutott be a legjobb nyolc közé a Francia Kupában

Francia labdarúgás
3 órája

Az Atalanta célratörő játékkal leiskolázta a Juventust, és elődöntőbe jutott az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik