A középmezőnyben végezni

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
2007.07.18. 23:49
Címkék

Szinte teljesen új csapattal vág neki a következő szezonnak a Vasas női kézilabdacsapata. A gárda meghatározó játékosai távoztak ugyanis Angyalföldről: Tomori Zsuzsanna Győrbe, Kamper Olívia és Emberovics Míra a Cornexibe, Triffa Ágnes Debrecenbe, Szilágyi Anett, Simon Orsolya és Ábrahám Szilvia Vácra, míg Berta Melinda a Dunaferrhez igazolt. Külföldön folytatja pályafutását Blaskovits Adrienn és Szvetlana Moszkovaja, míg Stiener Szilvia visszavonult.

Az érkezők névsora ennél jóval rövidebb, hiszen Győrből Stancuta Guiu kapus, Kiskunhalasról Sterbik Andrea jobbszélső, a Szpartak Kijevtől Olga Kupricsenkova irányító igazolt a Vasashoz. A szakvezetőség még egy balátlövőt szeretne a játékospiacon találni, a többi távozó helyét pedig a klub utánpótláskorú játékosaival kívánják betölteni.

Nemcsak a játékoskeretben, hanem a kispadon is jelentős változások történtek Angyalföldön, hiszen Mocsai Lajos helyett immáron Papp György, a klub eddigi utánpótlás-igazgatója irányítja a felnőttcsapat edzéseit, segítője pedig a Vasas korábbi kiváló játékosa, Varga Márta lesz. Emellett Farkas Andrea helyett egy másik egykori klasszis kapus, Hang Györgyi készíti majd fel a hálóőröket a könynyűnek egyáltalán nem ígérkező szezonra.

Papp György elmondta, a Vasasnál teljesen új alapokra kívánják helyezni a kézilabda-szakosztályt, alulról és belülről kívánnak építkezni, bár elismerte, hogy igazolásaikat a tavalyinál kisebb költségvetés is befolyásolta. Mint mondta, valójában az új stratégia a meghatározó. „Ezzel a kerettel szeretnénk a bajnokság középmezőnyében végezni, de helyezésekben egyelőre nem gondolkodunk” – tette hozzá Papp György.

Legfrissebb hírek

Világbajnok kapust igazolt a Manchester City – hivatalos

Angol labdarúgás
4 perce

Vádat emeltek Gór-Sebestyén Júlia ellen kiskorú veszélyeztetése miatt

Téli sportok
10 perce

Pigniczki Fanni és a kéziszercsapat a frankfurti vb mezőnyében

Egyéb egyéni
11 perce

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

Labdarúgó NB I
24 perce

Szerencsés szám a 13-as Luis Enrique számára? – jön az európai Szuperkupa-mérkőzés

Minden más foci
27 perce

Harmincévesen visszavonult a hatszoros válogatott középpályás

Labdarúgó NB II
48 perce

Úszó Eb: döntős a 4x100-as női gyorsváltó és Jackl Vivien is 400 vegyesen

Úszás
52 perce

Guzi Blanka: Tökéletlenül lett nekem teljes ez az Eb

Egyéb egyéni
1 órája