Próbajáték – de csak a télen

2007.07.06. 23:27
Címkék

Az újonc BFC Siófok vezetői folyamatosan egyeztetnek a László András, Nagy Lajos, Kuttor Attila hármassal a szerződésükről. Az ő tapasztalatuk, játéktudásuk vélhetően sokat segítene Botos Antal edző fiatalokból álló együttesének, amely már a rajt előtt jelentős hátrányba került a riválisokkal szemben anélkül, hogy egyetlen meccset játszott volna. „Az elhúzódó másodosztályú bajnokság miatt két-három hetes lemaradásban vagyunk a felkészülésben a többi első osztályú csapathoz képest – mondta Botos Antal edző, aki egy év alatt az élvonalba vezette a Siófokot. – Az idő rövidsége miatt nincs lehetőség kísérletezgetni, csak kész játékosok igazolásáról lehet szó. Kuttor Attila, Nagy Lajos és László András ebbe a kategóriába tartozik. Egyelőre velünk készülnek, de a megállapodás még nem született meg. A tesztelés és a játékosok próbálgatása ezúttal a téli szünetre marad.” Miközben más csapatok egyre-másra játsszák az edzőmecscseket, a Siófok még nem lépett pályára. A Balaton-partiak az Újpest elleni bajnoki rajtig mindössze három felkészülési találkozót tudtak beiktatni. Erre csak annyit mondott a szakvezető: „Finoman szólva sem ideális.” „Napi két edzéssel készülünk – folytatta Botos Antal. – Újabb labdarúgók érkezése már nem várható, nem dőlt viszont még el az MTK-val tréningező Kecskés Tamás, Ladóczki István és Sütő László jövője. Továbbra sem tudni, ki marad közülük, s melyikük távozik a fővárosi klubhoz. A végső döntés a jövő hét elejére várható.”

Legfrissebb hírek

Vass Sándor: 80!

Kézilabda
1 perce

Keddi sportműsor: Milák az úszó Eb-n, Halász az atlétikai Eb-n döntőzik

Minden más foci
6 órája

Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?

E-újság
6 órája

Örök Öcsi bácsi – Deák Zsigmond publicisztikája

Ökölvívás
6 órája

Már van a bírónak videója! – Bobory Balázs jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Urbán Zita egyéni csúccsal Eb-döntős

Atlétika
7 órája

Századokon múlott két továbbjutás is, Urbán Zita érett futással döntős

Atlétika
7 órája

Odahaza ikszelt a Sepsi az FCSB-vel

Minden más foci
7 órája