Kényszertilalom

2007.07.06. 23:27
Címkék
A hadüzenetet megkaptuk, meglepve fogadtuk, de állunk elébe. Röviden így summázhatnánk az elmúlt napok történéseit, amikor az MLSZ a tények tudatos elferdítésével vádolta meg lapunkat, és a szövetség valamennyi alkalmazottjának megtiltotta, hogy nyilatkozzon a Nemzeti Sportnak.

Az MLSZ vezetősége úgy döntött, hogy felfüggeszti minden kapcsolatát a Nemzeti Sporttal, mert megbízható forrásból tudomására jutott, hogy a lap Kentaro-ügyben publikált írásaiban tudatosan elferdítette a tényeket. (MLSZ-közlemény, július 5.)

Az MLSZ kommünikéje a 104 éves Nemzeti Sport szakmai tisztességét veszi célba. A tények tudatos elferdítését rója fel. Erre csak határozott visszautasítás lehet a válasz, hiszen az újság aranyfedezete a korrektség. (NS-szerkesztőségi vélemény, július 5.)

A Nemzeti Sport továbbra is azt kéri az MLSZ-től, hogy tájékoztassa a lapot, ezáltal az olvasókat. Bojkott helyett tényeket, szerződéseket várunk!

4 NAPJA VÁRJUK AZ MLSZ-TŐL A SZERZŐDÉSEK BEMUTATÁSÁT

Kemény, nagyon kemény szavakat használt Kisteleki István elnök a sajtóközleményében, amelyben szándékos ferdítéssel vádolta meg lapunkat, és a háborús állapot beálltát jelezve utasított minden MLSZ-alkalmazottat, hogy tagadja meg a kommunikációs együttműködést lapunkkal. Természetesen nem mindenki fogadta kitörő lelkesedéssel az elnök meglehetősen furcsa eljárását – volt, aki meggyőződésből, más csak a parancs miatt döntött úgy, hogy ezentúl süket fülekre találnak nála a kérdéseink. Elsőként a szövetségi kapitánynál érdeklődtünk: lapunk többször keveredett szakmai vitába Várhidi Péterrel, de úgy fest, egy ideig nem tudjuk ütköztetni az álláspontokat. „Sajnálom, nem nyilatkozom” – reagált kérdésünkre röviden a kapitány, és gyanítjuk, ő inkább meggyőződésből, semmint felszólításra hallgat. A végeredményt tekintve ugyanez, a tálalást nézve egészen más a helyzet az U20-as együttes szövetségi edzőjével, Róth Antallal. „Azt az utasítást kaptuk, hogy nem nyilatkozhatunk. Nem mintha bármiféle bajom lenne a Nemzeti Sporttal, de ehhez tartom magam” – közölte Róth Antal. Lássuk akkor a játékosokat. Fontosnak tartjuk leszögezni, hogy a tilalom csak a válogatottal kapcsolatos ügyekre vonatkozik, tehát mindenki nyugodtan beszélhet klubcsapatáról, magánéletéről, kedvenc mozijáról vagy milánói álomszerződéséről. „Őszintén szólva nem hallottam az MLSZ döntéséről. Ha ez a helyzet, természetesen betartom a szabályokat, és sajnálattal ugyan, de én sem nyilatkozom” – hallhattuk Hrepka Ádám véleményét, és elfogadjuk, de MTKügyben azért természetesen továbbra is keressük. Hogy különösebben nem téma a játékosok körében az MLSZ–NS ügy (ami nagyon helyes is), arra jó példa Hajnal Tamás reakciója, aki – társához hasonlóan – szintén nem hallott még a tilalomról. És úgy tűnik, nem is szívesen hallana... „Nem értesültem az MLSZ és a Nemzeti Sport között kialakult vitáról. Mindig arra törekedtem, hogy korrekt kapcsolatot ápoljak a hazai és a külföldi sportsajtóval. Azt gondolom, a játékosoknak egyébként is azzal kell foglalkozniuk, ami a pályán történik” – zárta rövidre a témát a Karlsruhe játékosa, akivel hoszszabb interjút olvashatnak új csapata mezében szerzett öt góljáról a 8. oldalon.

Nyílt szavak

Az elnökségi tagoknak nem tiltotta meg a nyilatkozatot Kisteleki István, mindenkinek saját belátására bízta, hogy válaszol-e lapunk – és általunk az olvasók – kérdéseire. Talán jelzésértékű, hogy kategorikusan senki sem tagadta meg a nyilatkozatot, és többen leszögezték, a jövőben is örömmel várják kérdéseinket.

Dunai Antal

Szakmai kérdésekben továbbra is állok rendelkezésükre.

Fekete Miklós

Természetesen továbbra is nyilatkozom a Nemzeti Sportnak.

Ferencz Gábor

Az elnökség tagjainak először egymás között kell megbeszélniük a kialakult helyzetet, így csak azt követően szeretném kifejteni a véleményemet.

Helmeczy László

Nem örülök ennek a botránynak. Kisteleki István nem tiltotta meg nekünk, hogy nyilakozzunk, a helytelen pénzügyi adatok miatt pattant ki ez az ügy. Ennek ellenére nekem nincsen ellenségképem, nem tekintem a Nemzeti Sportot hadban álló félnek. Az MLSZ-nek nincs titkolnivalója, a sportsajtóval egymásra vagyunk utalva.

Horváth Cs. Attila

Készséggel nyilatkozom a jövőben is.

Kovács Péter

Ha azt látom, hogy az újságjuk elfogulatlanul, pártatlanul, a tényeknek megfelelően tájékoztatja a közvéleményt, továbbra is a rendelkezésükre állok.

Molnár Csaba

A kompetenciámba tartozó ügyekben továbbra is nyilatkozom.

Nagy Ferenc

Először szeretném tisztázni a helyzetet, azután tudok csak érdemben válaszolni.

Nemes Ferenc

Tájékozódnom kell, egyelőre nem kívánok az üggyel foglalkozni.

Rákóczy István

Biztos, hogy lesz rendkívüli elnökségi ülés a közeljövőben, az azon meghozott döntéshez tartom majd magam. Pedig meg a magyar labdarúgás érdekében a Nemzeti Sportnak és az MLSZnek baráti kezet kellene nyújtania egymásnak.

Szima Gábor

Ha kérdeznek, nyilatkozom.

Jámbor Jánost, Pál Lászlót és Scheer Sándort nem tudtuk elérni.

Legfrissebb hírek

Az utolsó percben szerezte a tizenhat éves középpályás a győztes gólt a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2 perce

Tóth Anna mégis futhat az atlétikai Eb elődöntőjében

Atlétika
2 perce

Kevesebb, gyorsabb és egységesebb videobírót ígér az UEFA

Minden más foci
12 perce

„Rám ne számítsatok!” – Álvarez megsértődött Simeonére és a vezérigazgatóra

Spanyol labdarúgás
37 perce

Az igazi verseny a héten indul a női kosárválogatott vb-keretébe kerülésért

Kosárlabda
57 perce

Egyelőre nem tudja tartani az intenzitást a Liverpool Andoni Iraola alatt

Angol labdarúgás
1 órája

„Nézőként” a centenáriumi mérkőzésén Mark Schwarzer – az első 100-szorosok, 28. rész

Képes Sport
1 órája

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
1 órája