Frank Lampardra várva

CS. P.CS. P.
2007.07.04. 10:58
Címkék

A Barcelona lépésére már nem kell sokat várni, a katalánok rövidesen konkrét ajánlattal jelentkeznek a Chelsea-nél Frank Lampardért, miután a középpályás első körben viszszautasította jelenlegi csapata szerződéshosszabbítási tervezetét – állítják angol lapok. A brit médiamunkások azonban már azt is tudni vélik, hogy a spanyol egyesület javaslatát a londoniak kapásból visszadobják, Roman Abramovics klubtulajdonos ugyanis ragaszkodik az elmúlt szezonban 21 gólt szerző játékoshoz.

Az eltökéltség azonban a barcelonaiakra is igaz, egy nevét elhallgató, klubhoz közeli forrás például így nyilatkozott: „Tisztában vagyunk azzal,

hogy rendkívül nehéz tárgyalások várnak ránk, de Frank Rijkaard vezetőedző egyértelműen jelezte, szeretné megszerezni a középpályást, innentől kezdve pedig csak a vezetőkön múlik, mire jutnak a megbeszélések során.”

Noha Steve Kutner, Frank Lampard képviselője egyelőre mindenkit türelemre int, Barcelonában kedvező jelnek veszik, hogy az ügynököt néhány nappal ezelőtt állítólag egy „Hogyan tanuljunk gyorsan spanyolul?” című videokazettával a kezében látták.

Mindeközben úgy tűnik, a Juventus kissé lassított az angol sztárért folyó versenyfutásban: a torinóiak új mestere, Claudio Ranieri legalábbis azt mondta, bár továbbra is nagyra tartja a Chelsea irányítóját, a hátralévő időben már csak egy neves középhátvédet szeretne szerződtetni.

Legfrissebb hírek

Strandröplabda Eb: nagy csatában kikapott a Kun, Villám páros

Röplabda
9 perce

Népsport: Genovai futballszerelmesek

Olasz labdarúgás
12 perce

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
19 perce

Az MLSZ kizárta a Dunaújvárost a labdarúgó NB III-ból

Labdarúgó NB II
20 perce

Képek: így mondta ki a boldogító igent Cristiano Ronaldo

Minden más foci
32 perce

Cadu: A tengerparti esküvő után jöjjön az európai kupaősz!

Európa-liga
1 órája

Ferran Torres nem edz a Barcával; kérője akadt Roberto Martíneznek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Supermoto-vb: új kategóriával bővül a visontai versenyhétvége

Egyéb autó-motor
1 órája