Afrikai fociakadémia

SZ. E. M.SZ. E. M.
2007.06.29. 23:18
Címkék

A szenegáli születésű, de nyolcéves korában Franciaországba költöző Patrick Vieira a szezon végeztével szülőhazájába utazott, hogy meglátogassa a korábbi kiváló kapussal, Bernard Lamával és a benini Jimmy Adjovi-Bocóval közösen alapított futballakadémiáját. Afrikában köztudottan nehéz körülmények között szerveződik a futball, de az Internazionale világbajnok középpályása rendkívül elhivatott, és mindent megtesz érte, hogy ezen változtasson. „Azok az afrikai játékosok, akik sikeresek lettek, felelősséggel tartoznak hazájuknak, kötelességük segíteni a fiatalokat, hogy elérhessék álmaikat” – mondta Patrick Vieira, aki csalódottságának is hangot adott, mert a szenegáli válogatottból senki sem állt az ügy mellé. Afrikában a kiskorúak kétharmada nem részesül rendes oktatásban, ám a 2003-ban alapított Diambars Akadémia nyolcvanhét tanulójának megvan az esélye a szebb jövőre. A fiatalokból nemcsak labdarúgókat, hanem más ilyen intézményektől eltérően mérnököket, pénzügyi szakembereket, építészeket is képeznek. Így ha valamelyik tanítvány nem tud megélni a futballból, megvan rá az esélye, hogy sikeres civil karriert fusson be.

Legfrissebb hírek

Megtámadták Demjén Patrikot, súlyos sérülést szenvedett az MTK kapusa

Labdarúgó NB I
1 perce

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
18 perce

Napi 16 órát tölt magaslati szobában az úszó Pápai Olivér

Úszás
31 perce

Simon Petra: Nem vagyunk olyan messze a norvégoktól

Kézilabda
31 perce

Kilenc újonccal és új játékrendszerrel készül az U21-es válogatott

Magyar válogatott
51 perce

Scaloni mindent megtett, hogy a kapitánysága alatt legyen Messi búcsúmeccse

Minden más foci
52 perce

Kerékpársportok: hetvenkettedik hely, kiesés

Utánpótlássport
1 órája

Kosztoványi Roland: A változást már nem lehet részmegoldásokkal elérni

Tenisz
1 órája