Berlin fölött kék az ég

Íme a 31 esztendős középpályás bajnoki mérlege: 28 mérkőzés (egytől egyig kezdőként!), három gól, két gólpassz, négy sárga lap és 3.59-es osztályzatátlag. A szaklap szerint Dárdai Pál elsősorban azzal vált a berlini együttes nyerő emberévé, hogy a vele nem szimpatizáló Falko Götz edzőt is meggyőzte arról, igenis helye van a csapatban – még a télen igazolt brazil vetélytársa, Mineiro sem tudta kiszorítani. Mindezt a klub vezetői is díjazták, s a tavasszal szerződéshoszszabbítást ajánlottak a Herthát 1997 januárja óta erősítő futballistának, és mert az egyezség megszületett, a Dárdai családnak még legalább két esztendeig nem kell költöznie.

Hallhatnám az évértékelő beszédét?

Az ősz nemcsak a csapatnak, nekem is jól sikerült, sőt azt is mondhatom, hogy a bajnokság első felében nagyon jól ment – szakította meg némi szakmázással pécsi nyaralását Dárdai Pál. – A téli felkészülés közben azonban ráestem a bal térdemre, aminek az lett a vége, hogy sérült külső porccal, gyakorlatilag egy lábbal futballoztam végig a tavaszt. A hét végi meccs után szerdáig alig bírtam talpra állni, hogy aztán a különböző csodaszerek és kezelések hatására szombaton ismét bevethető legyek. Karácsonyig az első harminc között voltam a középpályások rangsorában, ezért is sajnálom, hogy a folytatásban már nem voltam százszázalékos állapotban. Annak viszont örülök, hogy hiába volt gondom Falko Götzcel, jobban mondva neki velem, az elején egyszer betett a kezdő tizenegybe, majd már nem tudott kirakni belőle.

Nyugodt időszak vár önre: kettőezer-kilencig biztos a berlini jövője, ráadásul már nem Falko Götznek, hanem Lucien Favre-nak hívják a Hertha szakvezetőjét.

Akadt néhány érdeklődő, de bevallom, egy évtized után nehezen szántam volna rá magam a váltásra. Az elöljárók értékelték eddigi teljesítményémet, én értékeltem, hogy meg akarnak tartani – nagyjából ennyi a hosszabbítás története. A megállapodás kettő plusz egy esztendőre szól, mostantól azért kell megtennem mindent, hogy három évig Berlinben maradhassak. Ha ez megvalósul, akkor – szerintem – magyar labdarúgó számára tökéletes légióskarrier lezárultával térhetek majd haza.

Az idénybeli mutatók alátámasztják szavait: Németországban szereplő honfitársait az összetett rangsorban megelőzte..

Ennek már csak azért is örülök, mert ez azt jelenti, hogy még mindig egyike vagyok a legjobb magyar futballistáknak. A szomorú az, hogy a legtöbben a Bundesligánál gyengébb bajnokságokban játszanak – már aki játszik. Hozzáteszem, valamelyest elkeserít, hogy a mai napig az élvonalba sorolhatom magam, a fiataloknak már le kellett volna körözniük engem. Nézzük csak meg, tíz éve Király Gábor, Lisztes Krisztián és Dárdai Pál a Bundesligába igazolt, azóta viszont… Felvetődik az emberben: vajon odahaza mi folyik az utánpótlásképzés keretei között? Ma van egy Huszti Szabolcsunk, aki remekel a Hannoverben, de rajta – és talán Gera Zoltánon – kívül nemigen tudnék olyan futballistát mondani, aki a legjobbak között is megállná a helyét.

Jó téma: Huszti Szabolcs. Önhöz hasonlóan nem válogatott, és az MLSZ hétfői döntése értelmében december végéig biztosan nem is lesz.

Itt nem én vagyok az érdekes, hanem Szabolcs. Ha én vagyok a kapitány, azzal kezdem az öszszetartást, hogy egy táblára felírom a nevét, mondván: neki biztos a helye, majd keresek mellé tíz másik embert. Utóbbiakat még figyelmeztetem is, ha valaki rossz szemmel néz Husztira, mert esetleg nem jön be egy csele, azonnal lecserélem. Megdöbbentett, hogy Szabolcs kénytelen volt úgy dönteni, hogy nem utazik el a nemzeti együttessel Görögországba és Norvégiába – tartok tőle, nagyon csúnya dolgok zajlanak a háttérben. Vagy csak a súlyos hozzá nem értés esete forog fenn… Nevetségesnek tartom, hogy vele szórakoznak, az eltiltását pedig nem tudom másként értékelni mint pedagógiai csődként. Gyakorló apaként tudom, ha egy gyereket anynyi sérelem ér az iskolában, hogy egy idő után fogja a táskáját, és hazarohan, akkor ott nem a gyerek a hibás…

A hírek szerint bizonyíthatják, hogy jobbak a Várhidicsapatnál: a korábbi váloga tottakból álló együttes öszszecsaphat a maiakkal.

Azért nem vennék rá mérget, hogy ez a találkozó összejön. Ha mégis megvalósul, ha hívnak, ha küldik a repülőjegyet, és ha kikérnek a Herthától, szívesen pályára lépek, de félreértés ne essék, nem presztízsokok miatt, hanem azért, mert egyszerűen szeretek focizni.

Térjünk vissza önre, azaz a statisztikájára. Miként úszta meg négy sárgával az évet?

Az említett sérülésem miatt nem tudtam eléggé agresszíven játszani.

A 3.59-es átlagánál volt már jobb?

Akadt. Németországban úgy tartják, ha 3.50 alatt zársz, akkor jó évadod volt. Ezúttal épphogy kicsúsztam ebből a kategóriából, de sebaj, a következő szezonban javítok!

Mire fel ennyire optimista?

Az idősebbek korábban mindig mondogatták: figyeld meg, Pali, harminc fölött másképp látod majd a focit, főleg a védekező középpályás szerepköréből. Harmincegy évesen belátom, igazuk volt, ezen a poszton szabad a legkevesebbet hibázni, és amikor jön feléd a labda, már tudnod kell, hova teszed tovább. Az egyik berlini lap kimutatása szerint passzaim nyolcvanvalahány százaláka jó helyre ment, a párharcok többségét megnyertem az idén – miért lennék pesszimista?! Egyenesen bizakodó vagyok! Ha ez így megy tovább, ahogy öregszem, csak javulni fog a teljesítményem…