Steinmetz-díjat adnak

R. B. B.R. B. B.
2007.06.07. 22:50
Címkék

Szombaton kezdődik az egymás után hatodik Honvéd–Vasas döntő a férfi vízilabda-bajnokságban. 2002 óta rendre a Domino diadalát hozta a finálé, sőt a Vasas 1989 óta képtelen bajnoki címet szerezni, noha tizenkétszer voltak résztvevői az aranycsatának. Bár az idén is felvetődött, hogy a finálé mindegyik (három, négy vagy öt) mérkőzését a Margitszigeten rendezzék, ebből az elképzelésből nem lett semmi, így az együttesek hazai medencében pólózhatnak. Az alapszakaszt a Domino nyerte meg, így szombaton ő kezd otthon, és ha az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcban szükség lesz ötödik meccsre, azt is a Kőér utcában vívják. A döntőt felvezető sajtótájékoztatón Martin György, a Magyar Vízilabda-szövetség elnöke és Bordás György, a szövetség társelnöke bejelentette, hogy a május 9-én tragikus hirtelenséggel elhunyt Steinmetz János emlékére megalapították az Európa-bajnok kapusról elnevezett vándordíjat, amelyet a 2006-2007-es szezontól kezdve mindig a bajnokság legjobb kapusa kap meg. Erről egy most még ismeretlen összetételű szakmai zsűri dönt majd.

Legfrissebb hírek

A grúz válogatott kapitányának állásába került a hazai vereség

Minden más foci
21 perce

Női Eurokupa: jobbak kezdtek a norvégok a bukaresti mérkőzésen

Kézilabda
21 perce

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
32 perce

Russell az élről, Antonelli a 16. helyről rajtol – Azeri Nagydíj, verseny

F1
50 perce

„Az ukrán válogatott messze nem tökéletes, de él, tele van tűzzel… Ez csodálatos” – ukrán lapvélemények

Magyar válogatott
1 órája

Átrok Zalán vezérszerepben tündökölne az U21-ben

Magyar válogatott
1 órája

Csongvai Áron: Megvoltak a helyzeteink, nekünk nem sikerült, az ukránok értékesítették azt az egyet

Magyar válogatott
1 órája

Angyal Dániel: A barátaimmal is kemény vagyok a vízben, de ugyanezt várom el tőlük is

Vízilabda
1 órája