Költözés Münchenbe

F. Z.F. Z.
Vágólapra másolva!
2007.06.07. 22:50
Címkék

Hosszú hetek és hónapok találgatása után kitisztult a kép. Miroslav Klose, a Werder Bremen csatára csütörtökön először nyilatkozott érdemben arról, miként alakul pályafutása a közeljövőben. A 29. születésnapját szombaton ünneplő támadó csökönyös hallgatása véget ért, amikor bevallotta, előbb vagy utóbb a Bayern labdarúgója lesz. „Nem változott a helyzetem a Bremennél – nyilatkozta a csatár. – Kétezer-nyolc júniusáig szól a szerződésem, de bejelenthetem, hogy hamarosan a Bayernnél folytatom pályafutásomat. A két klub képviselői tárgyalásban állnak, csak rajtuk múlik, hogy még a szerződés lejárta előtt pénzért vagy csak a jövő nyáron ingyen kerülök Münchenbe. Amennyiben a Werder elfogadja a Bayern ajánlatát, még az idén átigazolok. Ha nem, akkor sincs semmi problémám azzal, hogy még egy szezont Brémában húzok le.” Klose megszerzésével kapcsolatban megszólalt KarlHeinz Rummenigge, a bajorok elnöke is, aki leszögezte: a Bayern nem fizet ki 15 millió eurót olyan játékosért, aki az idény végén ingyen igazolhatóvá válik. Vagyis a csatár korábbi érkezése csak akkor valósulhat meg, ha a brémaiak ésszerű áron is hajlandóak elengedni Klosét. A müncheni klub az erősítés jegyében már megszerezte az olasz Luca Tonit a Fiorentinától (11 millió euró, 2.8 milliárd forint), a francia Franck Ribéryt a Marseille-től (25 millió euró, 6.25 milliárd forint) és visszacsábította a brazil Zé Robertót a Santostól.

Legfrissebb hírek

Bejelentette visszavonulását a Győri ETO-val két éve Bajnokok Ligáját nyerő kézilabdázó

Kézilabda
1 perce

Redzic Damir Salzburgban folytatja – hivatalos

Légiósok
2 perce

Női vízilabda Eb: Görögország–Magyarország elődöntő

Vízilabda
8 perce

Korábbi újpesti csatárral erősített a Diósgyőr –hivatalos

Labdarúgó NB I
12 perce

Serie A: fiatal svéd edzőt neveztek ki a Pisa élére

Olasz labdarúgás
25 perce

Birkózás: 27 magyar lép szőnyegre a zágrábi rangsorolóversenyen

Birkózás
30 perce

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
32 perce

Két év alatt a semmiből a Super Bowlba – öt-öt kulcsfigura Seattle-ből és a New Englandtől

Amerikai sportok
44 perce
Ezek is érdekelhetik