Daniel Gibson volt a király

CH. G. A.CH. G. A.
2007.06.04. 10:33
Címkék

LeBron Jamest előszeretettel be cézik „King Jamesnek” a Quicken Loans Arenában. Szombaton azonban egy 21 éves, vékonydongájú újonc volt a király a parketten, bizonyos Daniel Gibson, akit tavaly nyáron csak a második körben választott ki a Cavaliers a drafton. A főcsoportdöntő utolsó három meccsén káprázatosan kosarazó fiú 31 pontot dobott, és Jamesszel vállvetve a Pistons ellenében bevitte a fináléba csapatát. A döntő csütörtökön kezdődik San Antonióban.

Három negyeden át kiegyenlített játék folyt, nem bírt egymással a két élcsapat, aztán a negyedikben jött – nem James, ahogyan mindenki várta, hanem – Gibson, aki 19 pontot dobott ebben a tizenkét percben. Az egész meccs folyamán ötször próbálkozott triplával, mindannyiszor betalált, 15 büntetőjéből pedig tizenkettőt értékesített. Volt még hat lepattanója, s annyi kurázsija, amennyi egy egész csapatnak elegendő. Zöldfülű létére olyan halált megvető bátorsággal rohamozta a kosarat, ahogyan azt valaha Michael Jordantól láttuk.

„Azt hiszem, álmodom, valaki csípjen meg! Bent vagyunk a döntőben!” – mondta hitetlenkedve a lefújás után.

A Pistons sorozatban ötödször került be a főcsoport fináléjába. A 2–0-s kezdés után most is mindenki biztosra vette Flip Saunders edző csapatának nagydöntőbe jutását – kivéve Jameséket. A Cavaliers zsinórban négyszer nyert, s fennállása során először lett finalista.

A Keleti főcsoport megnyeréséért járó trófeát minden idők legeredményesebb – tizenegyszeres bajnok – kosarasa, a bostoni Bill Russell nyújtotta át Jamesnek, a következő szavak kíséretében: „Ti képviselitek konferenciánkat a San Antonio Spurs elleni döntőben. Úgy játsszatok, hogy büszke lehessek rátok!”

Cleveland már most büszke hőseire.

Legfrissebb hírek

Háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó és világbajnok párbajtőrvívó is tagja lesz az új Országgyűlésnek

Egyéb egyéni
9 perce

Folytatta jó sorozatát a Budai Farkasok, legyőzte a Csurgót a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
10 perce

El-elődöntő: Nottingham Forest–Aston Villa

Európa-liga
11 perce

Az Újpest bejelentette, hogy minden jegy elkelt a Ferencváros elleni derbire

Labdarúgó NB I
27 perce

A Veszprém heroikus küzdelemben egygólos előnyt szerzett a Füchse Berlin ellen

Kézilabda
42 perce

Férfi vízilabda ob I: az UVSE magabiztos első negyedével megállította a Miskolcot

Vízilabda
47 perce

Történelmi bajnoki címet szerzett a korábbi DVTK-edző

Minden más foci
49 perce

Könnyedén nyert az Esztergom, egy lépésre a negyedik hely bebiztosításától a női kézi NB I-ben

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik