Ráfizettek a lazaságra

SZ. NAGY TAMÁSSZ. NAGY TAMÁS
Vágólapra másolva!
2007.05.21. 10:32
Címkék
Izgalmas játéknapon vannak túl a spanyol labdarúgás szerelmesei, az élvonal első három helyezettje vasárnap sorban egymás után lépett pályára. A Sevilla és a Real Madrid is hozta a kötelező győzelmet, igaz, nem mindennapi körülmények között, a Barcelona pedig nagyon sima mérkőzésen nyert az Atlético Madrid otthonában.

A vasárnapi játéknapon a sort a Sevilla kezdte, és bár a héten sorozatban második UEFAkupa-győzelmét megszerző együttes játékosai kissé fáradtan mozogtak a Deportivo elleni idegenbeli bajnokin, a kötelező három pontot begyűjtötte. Mintha csak az ellenfél lépésére várt volna a Sevilla, a Depor vezető gólja után három perccel egyenlített, majd érkezett az immár húsz gólnál tartó Frédéric Kanouté, és eldöntötte a mérkőzést.

Szinte percekkel a találkozó vége után már kezdődött is a Real Madrid huelvai vendégjátéka, a királyi gárdát az elérhető közelségbe kerülő bajnoki cím mellett a reváns vágya is hajthatta, elvégre „ősszel” a Recreativo a Santiago Bernabéu Stadionban tréfálta meg csúnyán Fabio Capello együttesét, 3–0-ra nyert a kiscsapat.

Ennek megfelelően pörgősen is kezdett a Real, és az eltiltását letöltő David Beckham pazar beadása után az egyáltalán nem felhőfejeseiről ismert Robinho már a nyolcadik percben a hálóba bólintott. De ez nem jelentette a fővárosi offenzíva végét, úgy tűnt, az angol középpályás vezérletével rohamozó együttes meg sem áll az elmúlt három fordulóban megszokott minimumig, azaz három gólig. Mégsem így alakult a folytatás, a madridiak visszaálltak, és a második félidőig kellett várni az újabb gólra, amelyet Ruud van Nistelrooy jegyzett büntetőből. Ettől aztán a Real Madrid játékosai teljesen elkényelmesedtek, a Recreativo pedig megérezte, lehet keresnivalója. A hazai együttesben különösen a szünetben beálló nigériai Ikechukwu Uche volt elemében, kiharcolt egy tizenegyest, majd gólt is szerzett, a királyi gárda hívei pedig a 85. percben, az egyenlítő találat láttán valamiféle Recreativo-átokról kezdtek el suttogni. A feszültség percről percre nőtt a madridi futballistákban is, nem is nagyon jutottak el az ellenfél kapujáig, de egy eléggé szerencsétlenül induló támadás végén az addig inkább csak hibáival kitűnő Roberto Carlos megmentette a csapat becsületét és a nélkülözhetetlen három pontot. A lefújás után pedig olyan örömmel ünnepelte társaival a győzelmet, mintha csapata már a bajnoki címet szerezte volna meg...

Ez persze még nem dőlt el, hiszen a Barcelona hengerelt az Atlético Madrid ellen, így továbbra is tapad a Realra.

Legfrissebb hírek

Három piros lap a Boca Juniors–Benficán, kétgólos hátrányból mentettek pontot a lisszaboniak

Klub-vb
1 perce

Shai Gilgeous-Alexander Michael Jordan nyomdokain, egy lépésre a győzelemtől az Oklahoma

Amerikai sportok
40 perce

Itt az első NS-dokumentumfilm: Videoton 1985 – A magyar futball utolsó csodája; Kovács Zoltán visszatért Diósgyőrbe

E-újság
7 órája

Jönnek, dörömbölnek – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Diósgyőr: várépítés – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Keddi sportműsor: folytatódik a klub-vb, cselgáncs-vb Budapesten

Birkózás
7 órája

Giroud és Lloris sem tudta megállítani a Chelsea-t a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
8 órája

Döntött a CAS, nem indulhat a Kl-ben az ír kupagyőztes

Európa-konferencialiga
10 órája
Ezek is érdekelhetik