Melegítősök

Amikor tavaly tavasszal a budapesti UEFA-kongresszuson Nyilasi Tibort és Détári Lajost a válogatott egyenmelegítőjében láttam, arra gondoltam, milyen rettenetesen szegény a focink, hogy a két legendás játékos bohócszerepre kényszerül.

A korábbi ezüstcipős és mellette az ötszörös világválogatott az Eb-standnál felállított tizenegyesrúgó-gép előtt kezelgetett az arra érkező vendégekkel; mindketten idegen nyelvet (németül, angolul, olaszul, görögül) beszélő, a futballvilágban jól ismert emberek, úgyhogy náluk egy szóra, egy vállveregetésre még az is megállt, aki amúgy az állított labda mellé rúgott...

Hogy mindez honfiúi tett volt, vagy más érdek diktált, az édes mindegy, a lényeg az, hogy Nyilasi Tibor és Détári Lajos felvállalta a szerepet, hogy az európai futball fejeseinek figyelmét néhány pillanatra a magyar foci felé fordítsa.

Most már ott tartunk, hogy ez a két ikon, a nyolcvanas, kilencvenes évek futballjának meghatározó szereplője, a jelenkori, sztárszegény magyar fociban is leginkább ismert arca nem kell a sportágnak.

Détári Lajos a megye egyes Felsőpakony edzője, miután válogatott edzőként nem kellett az MLSZ-nek, pedig naivul azt hihetnénk, az ő játékosmúltjával, nevével, s nem kevés edzői ambíciójával akadna neki munka.

S hogy kerek legyen a világ, a hírek most arról szólnak, hogy Nyilasi Tibor utánpótlás-koordinátori munkája is veszélybe került a szövetségen belül.

A döntésekkel (kinevezésekkel, leváltásokkal) persze nem kell vitatkozni - legyen az a mindenkori MLSZ-elnök felelőssége, hogy mit miért tesz -, ám ha a tavaly márciusi, UEFA-kongresszusos, melegítős jelenetből indulunk ki, akkor máris kaparja az ember lelkit a kérdés: tényleg annyira gazdag a futballunk, hogy nem tudja megbecsülni az értékeit?

Ha - tételezzük fel - Nyilasi Tibor nem tett mást, mint a sporttelevízió szakkommentátoraként azért lobbizott, hogy az általa felügyelt utánpótláscsapatok meccsei is képernyőre kerüljenek, akkor máris többet tett a sportágért, mint azok, akik évek, sőt évtizedek óta az MLSZ-közgyűlések szünetében elmajszolnak néhány aszpikos kaszinótojást a sportág iránt érzett önzetlen lelkesedésből.

Szóval ha arra gondolunk, hogy az MLSZ-nek nem kellett Détári Lajos, és lehet, hogy a jövőben nem kell Nyilasi Tibor sem, akkor bizony nem csupán szegények avagy gazdagok, hanem Európában verhetetlenül hülyék is vagyunk...
Vincze András