Dolgozott a nagy hármas

CH. G. A.CH. G. A.
2007.05.21. 22:57
Címkék

Sorozatban tizenhetedszer kapott ki a Utah Jazz az AT&T Centerben, így semmi meglepő sincs abban, hogy a háromszoros bajnok San Antonio Spurs mindössze 39 órával azt követően, hogy „lerendezte” a Phoenix Sunst, előnyhöz jutott az NBA Nyugati főcsoportja döntőjében. A hazaiak három nagymenője, Tim Duncan, Manú Ginóbili és Tony Parker összesen 71 pontot termelt, mindez bőven semlegesítette a vendégek nagy hajráját, továbbá a másodéves irányító, Deron Williams karriercsúcsot érő 34 pontját. A sorozat második összecsapását kedden rendezik, még mindig Texasban. A Spurs magabiztosan kezdett, a félidőben 19 pont volt az előnye, s még a negyedik negyed elején is tizennyolc, amikor jött a vendégek elkeseredett rohama. Ebben Williams 18 pontot dobott, és 2 perc 43 másodperccel a vége előtt már csak 95–87-re vezetett a hazai csapat, sőt az utolsó fél percben kétszer is hétpontosra zsugorodott a differencia. Ennél közelebb azonban nem tudott férkőzni Jerry Sloan edző legénysége. Az első félidőben a Spurs 66, a Jazz 29 százalékkal célzott mezőnyből, s ez mindenre magyarázat. Parker odáig merészkedett, hogy egy alkalommal Mehmet Okur lábai között adott egy pattintott gólpasszt…

Legfrissebb hírek

Háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó és világbajnok párbajtőrvívó is tagja lesz az új Országgyűlésnek

Egyéb egyéni
10 perce

Folytatta jó sorozatát a Budai Farkasok, legyőzte a Csurgót a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
11 perce

El-elődöntő: Nottingham Forest–Aston Villa

Európa-liga
12 perce

Az Újpest bejelentette, hogy minden jegy elkelt a Ferencváros elleni derbire

Labdarúgó NB I
28 perce

A Veszprém heroikus küzdelemben egygólos előnyt szerzett a Füchse Berlin ellen

Kézilabda
43 perce

Férfi vízilabda ob I: az UVSE magabiztos első negyedével megállította a Miskolcot

Vízilabda
48 perce

Történelmi bajnoki címet szerzett a korábbi DVTK-edző

Minden más foci
50 perce

Könnyedén nyert az Esztergom, egy lépésre a negyedik hely bebiztosításától a női kézi NB I-ben

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik