A siófokiak nagy fricskája

A mérkőzésről tudósított: KISS ÁRPÁDA mérkőzésről tudósított: KISS ÁRPÁD
2007.05.13. 22:18
Címkék
Szombathelyen azt tervezték, hogy ha a nagy rivális Siófokot megveri a Haladás, akkor már elkönyvelhető, hogy ismét NB I-es a csapat. Azért ehhez a balatoniaknak is volt egy-két szavuk, s taktikus játékkal könnyedén legyőzték vendéglátóikat, és így a Nyugati csoport élére kerültek.

Mindkét csapat szempontjából nagyon fontos volt a győzelem: a Haladás megnyugtató előnyt akart szerezni riválisaival szemben, a Siófoknak pedig azért, mert a siker egyben az első hely elfoglalását jelentette.

A balatoni csapatnak vált valóra az álma...

A Rohonci úti stadionba kilátogató nézők ezúttal is vevők voltak az NB II Nyugati csoportjának rangadójára, hiszen több mint hétezren voltak kíváncsiak a találkozóra. A drukkerek lelkesedése azonban kevés volt a jobb taktikával szemben: a Siófok a középpályássor megerősítésével hatékonyan megakadályozta a Haladás támadásszervezését, útját állva a hazai csapat rohamainak. Az első negyedórában már látni lehetett, hogy a vendégek nem ijednek meg, többet birtokolták a labdát, és enyhe mezőnyfölényt tudtak kiharcolni. Igaz, sokáig hiába próbálták megjátszani az egyedüli támadót, Vajda Istvánt, a siófoki csatár nem boldogult a Haladás-védőkkel. A gyors kontratámadásokkal kísérletező Haladásnak adódott két helyzete is: a sokat mozgó és nagy lendülettel játszó Nagy Gábor például a kapufát találta telibe. Aztán egy jól elvégzett szabadrúgás után vezetést szerzett a siófoki csapat: a középre belőtt labdára jó ütemben érkező Disztl Milán nagyszerű helyzetfelismerése nyomán Sipos Gábor hálójába továbbította a labdát. Ehhez a gólhoz kellett azonban a hazai védők asszisztálása is, hiszen a kapu elé egyedül érkező játékosnak nem volt nehéz dolga. A második játékrész megdermesztette a hazai közönséget: épp útjára indult a labda, máris növelte előnyét a vendégcsapat. Egy bal oldali gyors támadás végén a beívelt labdát Vajda István tiszta helyzetben nagyszerűen fejessel küldte a hálóba. A 2–0 bizony már megnyugtató előnyt jelentett, és ez meg is látszott a siófokiak játékán, pontos, gyors adogatásokkal biztosan tartották az eredményt.

A 76. percben aztán végleg eldőlt a mérkőzés, amikor Tóth Péter a tizenhatoson belül kézzel ért labdához, és Bede Ferenc határozottan mutatott a tizenegyespontra. A megítélt büntetőt Forgács András értékesítette. A rivális együttesnek sikerült megvalósítania elképzelését, leiskolázta ellenfelét, és a győzelemmel átvette a vezető pozíciót.

Lehet, hogy csak most kezdődik az igazi csata a feljutásért?

Legfrissebb hírek

William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

Francia labdarúgás
15 perce

Pénteki sportműsor: Ukrajna ellen a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
7 órája

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

A kibékülésre! – Bodnár Tibor publicisztikája

Atlétika
7 órája

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte; William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

E-újság
7 órája

Az írek kikaptak Koszovóban, az osztrákok hajrábeli gólokkal legyőzték Izraelt a B-ligában

Minden más foci
7 órája

Hozták a kötelezőt: győzelemmel rajtoltak a portugálok

Minden más foci
7 órája

Fordulatos meccsen húzta be a skandináv rangadót a duplázó Haaland vezette Norvégia; Görög dráma Belgrádban

Minden más foci
7 órája