Nyíregyházi siker

BODNÁR TIBORBODNÁR TIBOR
2007.05.11. 23:36
Címkék

Ha másért nem, az alapszakasz ban megszerzett helyezések, no meg a Gödöllőn kiharcolt kupagyőzelem miatt a Betonút-NRK számít a sorozat esélyesének az első döntőjét játszó Gödöllővel szemben. Ennek megfelelően indult a mérkőzés. A vendégek edzője 13:7-nél már másodszor kényszerült időkérésre, bár végül nagyobb harcban bukta el a Gödöllő a szettet, mint amekkora különbség mutatkozott a felek között. Misleidys Martínez Adlum, a nyíregyháziak légiósa a második etapban szaporán gyártotta az ásznyitásokat, szállította a blokkokat, ezután úgy ment le két szett, hogy a Gödöllő mindössze kétszer vezetett. A harmadik felvonás elején már több siker jutott a látogatóknak, olyannyira, hogy az első technikai szünethez ők érkeztek előnynyel. Az egypontos fór azonban hamar elfogyott, így az első mérkőzésen lépéselőnybe került a Nyíregyháza.

Legfrissebb hírek

Ferran Torres kihagyja a Barcelona edzését, nagyon közel a PSG-hez – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
13 perce

Xavi nem akarja átalakítani a holland iskolát

Minden más foci
25 perce

Visszavonult Russell Westbrook

Amerikai sportok
35 perce

Emil Nielsen: „Csak a győzelem számít. Semmi más nem érdekel”

Kézilabda
1 órája

Gavriel Kanikovszki: Elég erős a keretünk a továbbjutáshoz

Európa-liga
1 órája

Halász Bence: Nem hinném, hogy Katzberg ettől az eredményemtől megijedt volna…

Atlétika
2 órája

Csütörtöki sportműsor: az FTC El-, az ETO Kl-meccset játszik; Milák és Kós összecsap 100 pillangón a vizes Eb-n

Minden más foci
8 órája

Pigniczki Fanni az 59. helyen áll egyéni összetettben az rg-vb-n

Torna
9 órája