Hátrányban itthon is

RÁC BENEDEK BALÁZSRÁC BENEDEK BALÁZS
Vágólapra másolva!
2007.05.11. 15:21
Címkék
A Euroliga negyeddöntő első mecccsén a Vasas otthon győzött a címvédő horvát Jug Dubrovnik ellen (11–10), míg a Domino a görög Olympiakosz otthonában szenvedett vereséget (9–11). Ami érdekes, mindkét magyar együttes jóval kevesebb emberelőnyt kapott a játékvezetőktől.

„Ez benne van a vízilabdában, így működik a hazai vagy az olasz bajnokságban, de a nemzetközi mérkőzéseken is – mondta Benedek Tibor arról, hogy az Olympiakosz hattal több fórt kapott, mint a vendég Domino. – A hazai csapatot többnyire segítik a bírók. Ha kisebb a különbség a fórok száma között, talán döntetlenre jók lehettünk volna. Természetesen nem lehet erre építeni, de ha hasonló bíráskodást kapunk a Kőér utcában, mint Pireuszban a görögök, akkor mindenképpen lehet esélyünk a továbbjutás kiharcolására.”

A Honvéd csapatkapitánya azt is hangsúlyozta, a görög drukkerek nagyszerű hangulatot teremtettek az uszodában (ez a bírókra is hatással lehetett), és nekik is nagyon sokat segítene, ha a május 23-i, Kőér utcai visszavágón hasonló atmoszférában pólózhatnának. A Vasas-meccs kapcsán a balkezes kiválóság kiemelte, hogy ebben a helyzetben tiltakozni kellene az európai szövetségnél, mert szinte példa nélküli, hogy a vendégcsapat kap öttel több emberelőnyt.

Földi László, a Vasas edzője elmondta, nem tervezik, hogy tiltakozzanak, valószínűleg úgysem lenne semmi eredménye. Sokkal boldogabb lenne akkor, ha a vízilabda nem arról szólna, hogy a bírók nézik, melyik csapatnak hány fórja van, hanem objektíven vezetnék a mérkőzéseket.

„Nem szólnék egy szót sem, ha a visszavágón Dubrovnikban ugyanilyen lenne az arány – mondta a Vasas mestere. – Nem szeretném azonban a bírókra fogni, hogy végül csak egy góllal nyertünk, mert hiába használtuk ki addig jól a fórokat, az utolsó négyet elhibáztuk, emellett ziccert és ötméterest is hagytunk ki. Az viszont rendkívül érdekes volt, hogy 11–6 után a török bíró labda nélküli helyzetekben is rendre kiállította játékosainkat. Mintha nem lett volna engedélyezve a test test elleni kontaktus, csakhogy erről nekünk elfelejtettek szólni a technikai értekezleten…”

Legfrissebb hírek

A Salzburg sportigazgatója Redzicről: Gyors és tanulékony!

Légiósok
30 perce

Két sportcsatorna, helyszíni stábok, ingyenes online közvetítések – így közvetíti a közmédia a téli olimpiát

Egyéb egyéni
42 perce

NBA: olimpiai és világbajnok kosarassal erősített a Cleveland

Amerikai sportok
58 perce

Válogatott játékossal erősített a DAC

Minden más foci
1 órája

A száz éve született Grosics Gyula előtt is tiszteleg a Nagy Diák Sportteszt

Egyéb egyéni
1 órája

Videó: így jutott Görögország ellen Eb-döntőbe a női pólóválogatott

Vízilabda
1 órája

Hosszabbítás után nyert az Islanders és a Tampa Bay is

Amerikai sportok
1 órája

Terepkerékpár: Vas Barnabás az U23-as vb-n hozta a legjobb formáját

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik