Zsiga Gyula az FTC edzője

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2007.05.09. 23:36
Címkék

Nagy port vert fel, amikor Németh András, a női válogatott szövetségi kapitánya bejelentette, hogy az ősszel az osztrák Hypóhoz szerződik. A szakember egyúttal javasolta a ferencvárosi vezetőknek, hogy Zsiga Gyula, a Kiskunhalas trénere legyen az utódja, aki a válogatottban is segíti a munkáját. A Budapest Bank-FTC ügyvezető igazgatója, Maglódi Lajos kedden elmondta, már mindenben megállapodott Zsiga Gyulával, aki néhány napon belül aláírja három évre szóló szerződését. Az igazgató mellett a csapat szponzorai is elégedettek azzal, hogy Zsiga Gyula elfogadta az ajánlatukat, ezért a mecénások továbbra is támogatják a játékoskeretét is jelentősen megváltoztató Fradit. A következő évadban dobogós helyezést várnak a csapattól a klub vezetői és szponzorai. Ezért aztán nagy feladat előtt áll Zsiga Gyula, aki elmondta, hogy már hetekkel ezelőtt megkezdte a tárgyalásokat Maglódi Lajossal, ám addig nem mondott igent, amíg látott esélyt Halason munkája sikeres folytatására. Mivel azonban az alföldi együttesben a főtámogató hirtelen halála miatt gyökeresen megváltoztak a körülmények, nem látott elegendő lehetőséget elképzelései megvalósításához.

Legfrissebb hírek

„A nagy csapatok akkor lépnek elő, amikor a legjobban kell” – Luis de la Fuente a spanyolok háromgólos győzelme után

Foci vb 2026
7 perce

Pénteki sportműsor: nincs megállás a foci-vb-n, Fucsovicsra újabb kiemelt vár Wimbledonban

Minden más foci
8 perce

Damián Pedrosa: Az argentinok a jelenlegi formájukban megnyerhetik a vb-t; A spanyolok gond nélkül jutottak be a nyolcaddöntőbe

E-újság
11 perce

Egymás ellen játszik Cristiano Ronaldo és Modric – íme, a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
19 perce

Párduc, oroszlán, gorilla nélkül – Deák Zsigmond jegyzete

Foci vb 2026
20 perce

Embernek paraguayi fiai – Farkas Norbert publicisztikája

Foci vb 2026
20 perce

Így örült a harmadik spanyol gólnak Lamine Yamal öccse a lelátón

Foci vb 2026
23 perce

Lamine Yamal lett a Spanyolország–Ausztria meccs legjobbja

Foci vb 2026
38 perce
Ezek is érdekelhetik