Csütörtökön eldőlhet

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
2007.05.09. 23:36
Címkék
Nem kis meglepetésre már 2–0-ra vezet az aranycsatában, így mindössze egy győzelemre áll fennállása tizenegyedik bajnoki címétől a MiZo Pécs 2010 női kosárlabdacsapata. Az alábbiakban annak igyekeztünk utánajárni, melyek a párharc ilyetén alakulásának fő okai, és mindkét fél részéről megkértünk egy jó formában lévő játékost, hogy kommentálja észrevételeinket.

BUJDOSÓ NÓRA A Pécsre mindig jellemző volt, hogy ha valami baj van, még inkább összefog a csapat, és együttes erővel harcol, főleg a magyarok. A jó védekezés? Ez is mindig jellemző volt itt, a védekezést mindig is jobban összerakta Rátgéber László, mint bármelyik másik csapat, hiszen nálunk ez az elsődleges fegyver, ezzel lehet meccset nyerni. Az egyes posztnak pedig nagyon nagy szerepe van abban, hogy most kettő nullára vezetünk az összesítésben. Azt gondolom, a többi pozícióban a Sopron hasonló erőt képvisel, vagy inkább fölénk is kerekedik egy kicsit, de Iványi Dalmának köszönhetően irányítóban egyértelműen jobbak vagyunk. Nekem egyébként kiskoromban mindig azt mondták, amilyen az irányító, olyan a csapat. Ezt még Tursics Sanyi bácsitól hallottam anno a Csata utcában, de alighanem van benne valami.

HONTI KATA Hogy jobb játékosokból állunk, azért abszolút igaz, mert elment ellenfelünktől a múlt héten két tengerentúli légiós. Hogy többen vagunk? Ez is igaz, bár nálunk Horváth Zsófia sérült, sőt Eördögh Edit is, de így is kilenc felnőttkorú profi játékosunk van, akik bármikor bevethetők. És abból is előnyt kellene kovácsolnunk, hogy Iványi Dalmának, Béres Tímeának és Fegyverneky Zsófiának majdnem negyven percet kellett játszania, nekünk frissebben kellene kijönnünk az utolsó három meccsre. A pályaelőnnyel kapcsolatban a legjobb helyzetben akkor lettünk volna, ha az első mérkőzésen kihasználjuk, mert akkor nem kellene az ötödik meccsen gondolkodnunk…

Legfrissebb hírek

Vindics-Tóth Lili Anna új országos csúccsal nyerte a varsói maratonit

Atlétika
1 perce

Vívás: Zsögön Andor a legjobb európaiként ötödik a samsuni junior-vk-n

Utánpótlássport
23 perce

„Nem illik ilyet csinálni” – kárpátaljai visszhang az ukrán himnusz-ügyről

Magyar válogatott
32 perce

Újra magyar kispályás klubcsapat Európa trónján

Minden más foci
1 órája

Triatlon: Németh Dániel junior Európa-kupát nyert Bledben

Utánpótlássport
1 órája

Szoboszlai Dominik előrébb került, mégsem lett veszélyesebb a támadójáték – elemzés

Magyar válogatott
1 órája

Gordon szerint nincs különbség Anglia és Spanyolország között – Roy Keane nem ért egyet

Minden más foci
2 órája

Marozsán kikapott a negyeddöntőben a meglepetésembertől

Tenisz
2 órája