Trendet tört a Utah

CH. G. A.CH. G. A.
2007.05.07. 00:43
Címkék

Megtört a trend a Houston Rockets–Utah Jazz párharcban, az utolsó nyugati negyeddöntőben: hat hazai győzelem után a hetedik meccsen a vendégcsapat győzött, ami a „mormonok” továbbjutását jelentette. A Rockets története során még sohasem bukott el hetedik mecscset a rájátszásban. Eddig. Most azonban megtörtént, és hogy megtörténhetett, abban Carlos Boozernek volt oroszlánrésze. A Jazz bajuszos-szakállas „rombolója” 35 pontot, 14 lepattanót és öt gólpasszt jegyzett.

A Jazz 2001 óta csupán a hetedik csapat, amely 0–2-ről tudott visszajönni, s megnyerte a hetedik összecsapást. Még egy statisztika: eddig 97 esetben volt szükség hetedik mérkőzésre, s a Jazz csupán a 19. alakulat, amely vendégként volt képes a győzelemre. A Golden State elleni főcsoport-elődöntő meccsét hétfőn játssza a Jazz – otthon.

Keleten a még mindig veretlen Detroit Pistons nem kegyelmezett a Chicagónak. Auburn Hillsben a 2004-es bajnok Pistons kínos pillanatokat szerzett Ben Wallace-nak, a kemény centernek, aki tavaly ilyenkor még a Detroitot erősítette. Úgy védekeztek a michiganiek, hogy az ellenfél dobásainak egyharmadát sem tudta célba juttatni, s huszonkétszer adta el a labdát. Ez bizony a Pistons védjegye, akárhogy is nézzük!

„Három éve, amikor bajnokságot nyertünk, ugyanilyen öszszeszedetten és a feladatra fókuszálva kosaraztunk. Ez biztató a továbbiakra nézve” – jegyezte

meg Chauncey Billups, a Detroit veterán irányítója.

„Sajnos erre számítottam. Végig egy lépéssel lassabbak voltunk” – kesergett Ben Wallace.

Legfrissebb hírek

Mutatjuk az 50 éves Francesco Totti 12 legszebb gólját

Képes Sport
1 perce

MLS: Gazdagék és Sallóiék is kikaptak

Légiósok
1 perce

Juhász Roland: Willi Orbán azt hihette, a centernél hátrébb helyezkedő ukránra is jutott ember a védelemből

Magyar válogatott
14 perce

Lesz-e végre Erling Haaland–Cristiano Ronaldo csata?

Minden más foci
33 perce

Igor Nicsenko: Túl sok múlik Szoboszlai Dominikon

Magyar válogatott
1 órája

A kosárlabda mellett az unokázás a legfontosabb – Farkas Sándor 70 éves

Kosárlabda
1 órája

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
6 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
8 órája