Megvan a hatodik arany!

SZ. NAGY TAMÁSSZ. NAGY TAMÁS
Vágólapra másolva!
2007.04.23. 16:51
Címkék
Sporttörténeti jelentőségű tettet vitt véghez az Olympique Lyon a francia bajnokság idei szezonjában: a csapat sorozatban hatodszor lett aranyérmes.

Varázslatos játék a futball.

Szerdán a bajnoki cím ünneplésére készült a Lyon, de a Rennes elleni döntetlen miatt matematikailag még nem lettek aranyérmesek. A drukkerek kifütyülték csapatukat, az ellenfelet pedig a pokolba kívánták.

Nos, nem fogják elhinni, ezt a Rennes-t szombat este már imádták a lyoni szurkolók.

Hogy miért?

A piros-fekete csapat – amelylyel korábban Bölöni László is jelentős sikereket ért el – hazai pályán 3–2-re megverte a bajnoki tabellán második helyezett Toulouse-t. Matematikailag is bajnok lett tehát a Lyon, amely az ünnepi hangulatban csak egy gól nélküli döntetlenre volt képes vasárnap az Auxerre vendégeként.

Ez volt a kelet-franciaországi együttes sorozatban hatodik bajnoki címe és egyben sporttörténeti tett, hiszen hasonló bravúrra még egyetlen csapat sem volt képes az öt európai elitligában.

A lyoni sikersorozat kezdete a később francia szövetségi kapitányként is dolgozó Jacques Santini munkájának gyümölcse, a szakember 1997-ben szerződött a klubhoz, és az OL a 2001–2002-es szezonban meg is szerezte fennállása első aranyérmét. Jacques Santini utódja Paul Le Guen lett, aki triplázott a csapattal, a legutóbbi két szezonban pedig Gérard Houllier dirigálta az évek során remekül összerakott együttest.

És ha már a csapatépítésnél tartunk.

Ne feledjük el megemlíteni a klubelnök, Jean-Michel Aulas nevét, aki megfontolt igazolási politikájával az évek során igazán ütőképes gárdát verbuvált, még úgy is, hogy a csapat előszeretettel adja el tehetségeit jó pénzért a sztárkluboknak.

Amint az alábbi táblázatunk is tanúsítja, hazai szinten egyeduralkodóvá vált a Lyon, az európai kupaporondon azonban ez a fölény egyelőre nem érzékelhető.

Talán jövőre.

Legfrissebb hírek

Már csak a Puskás hibátlan; Madaras Norbert: Csapataink kihozták magukból a maximumot

E-újság
15 perce

„Ilyet még apu sem rúgott” – ifj. Dárdai Pál a Nyíregyháza elleni csodagólról

Labdarúgó NB I
39 perce

Oszaka elsöpörte Sevastovát Montrealban

Tenisz
41 perce

Micsoda meccs volt! A győri csodacsere a 95. percben egyenlített az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
1 órája

Füllkrug és Bowen is betalált, legyőzte a Bournemouth-t a szuperhatékony West Ham

Angol labdarúgás
1 órája

Nagy Norbert nyerte az osnabrücki hegyi Európa-bajnoki futamot

Egyéb autó-motor
1 órája

Ikszelt a Videoton Ajkán, hárommal nyert a Honvéd, még hibátlan a Csákvár is – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2 órája

Nem volt győztese Békéscsabán a dél-alföldi rangadónak

Labdarúgó NB II
2 órája
Ezek is érdekelhetik