A szívüket adták

Szépen búcsúzni – ez volt a ma gyar válogatott célja utolsó meccsén a ljubljanai divízió 1es világbajnokságon. A találkozónak különleges tétje – legalábbis számunkra – nem volt, hiszen az ezüstérmet már két nappal korábban megszerezte Pat Cortina csapata. A szövetségi kapitány ugyanakkor elmondta: fontosnak tartja, hogy fiai minden meccsen a maximumot nyújtsák. Már csak azért is, mert az ellenfél, Japán válogatottja igencsak komolyan vette a találkozót. Az eredetileg a feljutásra is esélyesnek vélt, és a cél érdekében másfél hónapja hatalmas pénzért Európában edzőtáborozó csapat ugyanis a magyarok elleni vereséggel a dicstelen ötödik, épphogy bent maradó pozícióba zuhant volna vissza.

Azért nekünk is volt miért hajtanunk, főleg miután a divízió 1 másik csoportjában, a kínai Csicsiharban Franciaország Kazahsztán legyőzésével feljutott a legjobbak közé. A jövő évi csoportbesorolásnál így a nem hivatalos számítások szerint Japán legyőzésével elkerülhettük a bivalyerős kazahokat és lengyeleket, míg ha kikapunk, mellettük nekünk jut még az A-csoport erősebbik kiesője is.

Az első perceket azonban a japánok nyomták meg erőteljesebben, és ha a kapu előtt jobban koncentrálnak, hamar kétgólos előnyre tehettek volna szert. A mieink kissé álmosan mozogtak, nem ok nélkül noszogatta őket folyamatosan a szakmai stáb.

Kellett tíz perc, míg magukra találtak, de utána már ők vezettek több akciót, bár a legnagyobb helyzet Sille Tamás hibája után így is Chris Yule előtt adódott, a vébén másodszor kapuba állított Budai Krisztián azonban a botját keresztbe fektetve, bravúrral hárította a ziccert.

A második játékrészt már jobban kezdte a Cortina-csapat, Horváth András okos kék vonalas lövésével meg is szerezte a vezetést. A gól azonban a kelleténél jobban megnyugtatta a mieinket: egy-egy jobban sikerült csere után egy kicsit kényelmesebb következett. Aztán előbb Budai ejtette ki a legroszszabb helyre a korongot, majd emberelőnyből is betaláltak a japánok – hirtelen megfordult a meccs. „Harcoljatok!” – buzdította is a néhány százas magyar szurkolótábor a játékosokat, és a záró felvonásra foganatja is lett a biztatásnak: a magyar válogatott ismét megmutatta, sohasem adja fel a küzdelmet.

Ladányi Balázsnak például alig három perc is elég volt hozzá, hogy két bombagólt lőjön: a vébé legeredményesebb magyar csatárának (öt gól, hat gólpassz) találatait nemcsak a magyar tábor, de az épp melegítő litván hokisok is hosszasan ünnepelték – számukra a bronzérem függött egy japán vereségtől. A litvánok dühöngtek ugyanakkor a legjobban, amikor Tőkési Lajos szerencsétlen átadását követően Nisivaki Maszahito is bevette Budai kapuját.

Ekkor már küzdött mindenki, ahogyan csak az erejéből tellett, ám a győztes magyar gól csak nem akart megszületni. A 3–3-as döntetlen utáni hosszabbítást ráadásul emberhátrányban kezdték a mieink, de hősiesen védekeztek, az addig kissé bizonytalan Budai is bemutatott néhány bravúrt, és a büntetőlövések során is csak egyszer tudtak túljárni az eszén a japánok (pedig egyikük a játékvezetőnek köszönhetően kétszer is próbálkozhatott), míg nálunk Ladányi Balázs és Kovács Csaba is betalált. Az utolsó büntető után a játékosok egymás nyakában ünnepelték az ezüstérmet, a levegőbe dobálták Diego Scandella másodedzőt, és boldogan köszönték meg a magyar drukkerek biztatását.

Szépre sikerült tehát a búcsú is minden idők legjobb magyar világbajnoki szereplése után, és ha minden igaz, a jövő évi csoportbeosztás is kedvezően alakul számunkra, Észtország, Litvánia, Hollandia, Horvátország és a májusi, moszkvai Acsoportos vb utolsó helyezettje lesz az ellenfelünk. Akkor is nehéz dolgunk lesz, de a csapat már sokszor bizonyította, sokra hivatott, mindig képes bravúrra.