Kifütyülték a bajnokot

SZ. NAGY TAMÁSSZ. NAGY TAMÁS
2007.04.19. 23:09
Címkék
Ki hallott már arról, hogy – bárhol is a világon – bajnokcsapatot kifütyülnének saját szurkolói? Nem mindennapos helyzet, kétségtelen. Szerdán késő este a lyoni Gerland Stadionban viszont éppen ez történt.

A francia futballban egyeduralkodó Olympique Lyon drukkerei hangos füttyszóval kísérték játékosaik levonulását a Rennes elleni, gól nélküli hazai találkozó után.

A futballisták bűne: az iksz miatt hivatalosan nem ünnepelhették meg a gyakorlatilag már hetek óta tarsolyban lévő bajnoki címet. A Lyon ugyanis – bár hat fordulóval a szezonzárás előtt a most szerzett egy ponttal tizennyolcra növelte előnyét a második helyezett Toulouse-zal szemben – matematikailag még nem tekinthető végleges elsőnek. Ha azonban egyetlen árva pontocskát még begyűjt a lyoni társulat, sorozatban hatodik aranyérmének örülhet.

Persze hozzá kell tennünk, nem kizárólag a szerdai kilencven percnek szólt a pfujolás, hanem minden bizonnyal inkább az OL által mutatott tavaszi teljesítménynek.

Nincs rá jobb szó, a csapat kifulladt. A sztárok elfáradtak, és Gérard Houllier vezetőedző is belefásult egy kicsit a munkába. Pedig mind a közönség, mind a klubvezetőség magasra tette a mércét, különösen az őszi pazar produkció után jöttek a nagy fogadkozások.

A Lyon – ahogy a francia média is előszeretettel fogalmazott – a Grand Slam-diadalra törekedett. Azaz a Ligue 1 megnyerése mellett a Francia Kupa-, a Francia Ligakupa-, valamint – nem tévedés! – a Bajnokok Ligája-győzelem szerepelt a tervekben.

Utóbbi próbálkozások viszont a tavasszal sorra kudarcba fulladtak, a kupában a Marseille a januári nyolcaddöntőben állította meg a gárdát, amely a BL-ben szintén ezen a szinten rekedt meg: az olasz AS Roma saját szentélyében okította az együttest arról, mi fán terem a modern labdarúgás. A Ligakupában legalább eljutott a fináléig, de ott a bajnokságban csak küszködő Bordeaux meglepetésre jobbnak bizonyult.

És ha mindez valakinek nem lenne elég, hogy megértse a lyoni szurkolók kiábrándultságát, annak el kell azt is mondanunk: a Lyon az idén egyáltalán nem játszik élvezetes, látványos futballt. Gérard Houllier vezetőedző tanítványainak huszonegy bajnoki győzelme közül tizenegy mindössze egygólos siker volt, és ezek közül hatszor is szerény 1–0-val szerezte meg a három pontot a csapat. Az elmúlt öt évben elkényeztetett drukkerek reakciója tehát érthető, igaz, mégis sokan szeretnének a helyükben lenni.

Jean-Michel Aulas, a klub ambiciózus elnöke ugyanakkor nem hagyta annyiban a kínos közjátékot, csütörtök reggel máris igyekezett megnyugtatni a szimpatizánsokat, és bejelentette: sohasem látott erősítésbe kezd az OL a nyáron, három-négy, nemzetközi szinten is magasan jegyzett játékost csábítanának Lyonba. Cél, hogy a 2007–2008-as idényben a honi bajnokság mellett az európai porondon is teremjen babér az együttesnek.

A lyoni szurkolók tehát megnyugodhatnak, az ország többi egyletének vezetői viszont még jobban összeráncolják a szemöldöküket: akkor egyáltalán mi szükség van a francia bajnokságra?

Legfrissebb hírek

Óriási végjáték után a Denver visszavágott a Chiefsnek – videók

Amerikai sportok
4 perce

Piastrit megbüntették – változott a Mexikóvárosi Nagydíj végeredménye

F1
25 perce

„Ez csak a kezdet!” – Antonelli nem állna meg egy világbajnoki címnél

F1
53 perce

NFL: Lamar Jackson ismét megsérült, a Bills kivégezte a Ravenst – videók

Amerikai sportok
1 órája

FTC: újra édes otthon; Görgényi: 80

E-újság
2 órája

Hétfői sportműsor: DVTK–Kecskemét az NB II-ben, folytatódik az ifjúsági olimpia

Minden más foci
2 órája

Baljós árnyak – Thury Gábor publicisztikája

Labdarúgó NB I
2 órája

Vizsga előtt – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája