A kispad hossza

Sándor Tamás, Csernyánszki Norbert, Dombi Tibor, Zsolnai Róbert, Szatmári Csaba – senki sem lepődne meg, ha a Debrecen kezdőcsapatában látná őket.

Az MTK ellen a kispadon ültek.

Egyikük éppen nem fér be, másikuk sérüléssel bajlódik, de mindegy is, van kit a helyükre állítani. Nem mondom, hogy minden esetben azonos képességű, vagy tudású az, aki pótolja őket, ám nagy megnyugvás az edző számára, ha a keret nem szűk, a kispad pedig – ahogyan a sportzsargonban mondják – eléggé hosszú.

Jelentős bajnokságban nem is lehet enélkül jelentős célokat kitűzni, de talán még a kevésbé jelentősekben sem, hogy ne távolodjunk el hazulról. Gondoljunk bele: a Championshipben negyvenhat mérkőzésből áll a pontvadászat, ehhez csapjuk hozzá a kupamérkőzéseket, kalkuláljunk a nyári szabadsággal és a felkészüléssel, és máris kiderül, egy csapat kétszer-háromszor lép pályára hetente, tíz kemény hónapon át. Nincs az az edzett sportember, aki ezt pihenők, formaingadozások nélkül bírná, és akkor még nem is beszéltünk a sérülésekről, és az eltiltásokról, azaz egy jó harmincas keret nélkül nem is érdemes belevágni a bajnoki évbe.

Debrecenben két felfogás is megütközött egymással a rangadón. A házigazda kicsit a jelennek építi a csapatát, fokozatosan épít be egy-egy fiatalt, és kizárólag az eredményességet tartja szem előtt, az MTK viszont kész feláldozni a sikert és a bajnoki címet is a fiatalítás oltárán. Nála nem cél, hogy hosszú legyen a kispad: aki a huszadik vagy a huszonegyedik lehetne a keretben, az máris megy kölcsönbe, hogy ne ritkán színre lépő epizodistaként tengesse az életét, hanem játsszon valahol, ha kell, alacsonyabb osztályban is, mert ez szolgálja a fejlődését. Ez igaz is, ám amikor Hrepka Ádám, Németh Krisztián, Kanta József vagy Bori Gábor formán kívül játszik, Balogh Béla és Rodenbücher István megsérül, nincsen kivel pótolni őket, és így a csapat is meggyengül.

Ha tehát a Debrecen megnyeri a bajnokságot, azt nem orrhosszal teszi.

A kispad hossza lesz döntő.

• Pajor-Gyulai László