Csak hittük, hogy béke van

M. Cs.M. Cs.
2007.04.06. 23:32
Címkék

Az NBI B osztályának Nyugati csoportjában 2/14-es mutatóval utolsó helyen álló Siókosár UK elnöke, Szinável Károly által képviselt csoport – akik a március 9-i küldöttgyűlésen a vesztes Németh László táborához tartoztak – péntek reggel beadványt írt a Fővárosi Bírósághoz, kérve a küldöttgyűlés valamennyi határozatának megsemmisítését. „Már a küldöttgyűlés kezdetén törvénytelenül elvettek 33 mandátumot a képviselőktől, a mandátumvizsgáló bizottság sem szabályosan állt össze, és négy elnökségi tag megválasztásánál nem volt meg a törvényben és az alapszabályban előírt többség, ezért fordultunk a bírósághoz” – indokolt Szinável Károly. Az Angliában tartózkodó Németh László éppen az Oxford (ezen az egyetemen óraadó az exelnök)–Cambridge regattára tartott, s úgy nyilatkozott, csupán a sajtóból értesült a feljelentésről. A hivatalban lévő elnök, Berényi János is ezen a módon kapott hírt az új fejleményről. „Megdöbbentő számomra a feljelentés, hiszen a választás végén kezet fogtunk Németh Lászlóval, és biztosítottuk egymást, mindenki tiszteletben tartja az eredményt. Ha nem tud a feljelentésről, akkor kinek a nevében ígért? Törvénytisztelő ember vagyok, nem vitatom el senki jogát, hogy bíróságra menjen, és el is fogadom annak határozatát. Csak nem értem. Az én lelkiismeretem tiszta. Ezer gesztust tettem a másik oldalnak, mégsem hajlandóak az együttműködésre” – mondta Berényi János.

Legfrissebb hírek

Konferencialiga-selejtező: otthon is nyert a Rapid, izgulhatott a végén a Hapoel

Európa-konferencialiga
2 perce

A PSG BL-döntős kedzőjéből kilencen pályán, Akliouche bemutatkozik – íme, a Szuperkupa kezdőcsapatai

Minden más foci
10 perce

Gólt szerzett, de sima koppenhágai vereséggel esett ki a DVSC a Konferencialigából

Európa-konferencialiga
17 perce

Milák és Kós bejutott a 100 pillangó döntőjébe a vizes Eb-n

Úszás
19 perce

Lovas Világjátékok: a magyarok nem jutottak tovább a díjlovaglás selejtezőjéből

Egyéb egyéni
26 perce

Erste Liga: Újpesten kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK

Jégkorong
34 perce

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
41 perce

NBA: rekordösszegért kelt el a Los Angeles Lakers – hivatalos

Kosárlabda
1 órája