Esélyt sem adtak

M. Cs.M. Cs.
2007.04.04. 23:29
Címkék

Mind a négy házigazda gond nélkül győzte le ellenfelét a férfi Euroliga-negyeddöntő két nyert mérkőzésig tartó párharcának első találkozóján. Sőt a spanyol házirangadó (Málaga–Barcelona 91–76) kivételével a másik három összecsapáson gyakorlatilag macska-egér harc folyt a pályán. A vendéglátók voltak a macskák. Mindkét találkozón, amelyen orosz csapatok léptek pályára, 80–58-as végeredmény született. De mégis micsoda különbség! A tavalyi döntő visszavágójának is minősíthető összecsapáson a CSZKA kiütötte a Maccabit, és már a meccs elején bemutatott 15–1-es rohammal mélyen az izraeliek – a sorozat 2004-es és 2005-ös győztesének – emlékezetébe véste, hogy végérvényesen eljött az őrségváltás ideje. A Dinamo ugyanolyan különbséggel kapott ki Athénban a Panathinaikosztól, mint amennyire a címvédő másik moszkvai alakulat nyert. Görögnek vendégségbe utazni azonban nem volt annyira jó, mint a májusi final fournak otthont adó athéni OAKA-csarnokban szerepelni, a Tau ugyanis több mint húsz ponttal verte meg az Olympiakoszt (85–59). A Barcelona egy negyeden át nyerőnek tűnt Málagában (17–24), ám az Unicaja cseresora 54(!) pontot szórt, benne 12 triplával. Erre nem készültek fel Dusko Ivanovics tanítványai.

Legfrissebb hírek

Konferencialiga-selejtező: otthon is nyert a Rapid, izgulhatott a végén a Hapoel

Európa-konferencialiga
2 perce

A PSG BL-döntős kedzőjéből kilencen pályán, Akliouche bemutatkozik – íme, a Szuperkupa kezdőcsapatai

Minden más foci
10 perce

Gólt szerzett, de sima koppenhágai vereséggel esett ki a DVSC a Konferencialigából

Európa-konferencialiga
16 perce

Milák és Kós bejutott a 100 pillangó döntőjébe a vizes Eb-n

Úszás
18 perce

Lovas Világjátékok: a magyarok nem jutottak tovább a díjlovaglás selejtezőjéből

Egyéb egyéni
26 perce

Erste Liga: Újpesten kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK

Jégkorong
34 perce

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
41 perce

NBA: rekordösszegért kelt el a Los Angeles Lakers – hivatalos

Kosárlabda
1 órája