Aldo Dolcetti munka nélkül

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
2007.04.04. 23:29
Címkék
Nem mindennapi divat tört be az elmúlt hónapokban az olasz labdarúgásba: rövid idő alatt immár a harmadik első osztályú klubnál fordul elő, hogy elküldik a vezetőedzőt és helyére elődjét, a korábban száműzött szakvezetőt szerződtetik. Ezúttal a Bp. Honvéd korábbi vezetőedzője, az utóbbi hónapokban a Messinánál dolgozó Aldo Dolcetti szerzett keserves tapasztalatot az újfajta módiról...

A Serie A-ban szereplő, és a tizennyolcadik, azaz kiesőhelyen álló Messina csapatánál a Cagliari elleni 2–0-s vereség után döntöttek úgy, hogy követik a Torino és a Cagliari példáját – előbbi klubnál Gianni De Biasi, utóbbinál pedig Marco Giampaolo vezetőedzőt állították vissza régebbi állásába –, és a munkavégzés alól felmentett Alberto Cavasin posztjára visszahívják a januárban elzavart Bruno Giordanót. A vezetőedzővel együtt a segítőjének, a korábban a Honvédnál dolgozó Aldo Dolcettinek is távoznia kellett. „Nem érzem úgy, hogy kudarcot vallottunk volna – értékelt az olasz szakember. – Az elmúlt időszakban fizikailag megerősödött a gárda, és a bentmaradásra is reális esélyünk maradt. Hogy akkor miért rúgtak ki? Azért, mert a klubvezetők nem voltak elégedettek az utóbbi nyolc mérkőzésen szerzett nyolc ponttal, de különösen az utolsó két elvesztett mérkőzésen nyújtott teljesítménnyel. Még nem tudom, mit csinálok a jövőben, nyitott vagyok bármilyen szakmai feladatra, akár Olaszországban, akár külföldön.” A negyvenéves edző megerősítette, hogy Bognár Zsolt, a két hónapig a szicíliai csapatnál szereplő ferencvárosi futballista a játékengedélye körüli bonyodalmak miatt nem léphetett pályára Messinában. Arról azonban, hogy a nyáron visszavárják-e a védőt, elmondta, az sok mindentől függ, így attól is, hogy a csapat a Serie A-ban vagy a Serie Bben szerepel-e. Ami korábbi csapata, a Honvéd a jelenlegi helyzetét illeti, Aldo Dolcetti úgy fogalmazott: „Kispesten Hemingway úr jóvoltából olyan dolgok történnek, amilyenekre óriási szüksége van a magyar labdarúgásnak.”

Legfrissebb hírek

Hokigálával szinte biztos az elitben maradás!; Nikitschert sokkolták Rossi szavai

E-újság
48 perce

Szerdai sportműsor: Európa-liga-döntő Isztambulban, folytatódik a jégkorong-vb

Minden más foci
1 órája

Majoross Gergely: Volt egy tervünk, ezt többé-kevésbé megvalósítottuk

Jégkorong
1 órája

Semmi sincs kőbe vésve – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Elvonási tünetek – Malonyai Péter publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Jégkorong-vb: Ausztria a letteket is elintézte a mieink csoportjában

Jégkorong
1 órája

Kerékpár: a tisztújítást elvetették, de a szakmai tervet és a költségvetést nem fogadták el

Kerékpár
2 órája

RangAdó Díjátadó: Vitális Milán a legjobb játékos, Borbély Balázs a legjobb edző

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik